Hirdetés

Nagy siker az iPad Air



|

A statisztikák szerint jóval több fogyhatott belőle a nyitóhétvégén, mint anno az iPad 4-ből.

Hirdetés

November 1-től számos országban elérhető az iPad Air, aminek a hivatalos eladási statisztikáiról ugyan még hallgat az Apple, azért már lehet következtetni egy-két dologra. A Cantor Fitzgerald new yorki felmérései alapján például a vásárlók 73 százaléka már rendelkezett valamilyen iPaddel, és a legtöbben (31 százalék) iPad 2-ről frissítenek. 

Hirdetés

Ami a startot illeti, sokkal jobban fogy az iPad Air, mint az elődje. A Fiksu adatai alapján a nyitóhétvége végére az iPadek között 0,75 százalékos részesedést szerzett a jelenlegi modell. Ez az arány az iPad 4-nél csak 0,37 százalék volt a megjelenésekor, és anno az iPad mini is csak 0,35-öt ért el ennyi idő alatt. 

Az iPadek összesített mezőnyét vizsgálva kiderült, hogy a legtöbb az iPad 2-ből van, 37,1 százalékos aránnyal. Az iPad 4 a második 22,5 százalékkal, aztán az iPad mini jön 20,8-cal, az iPad 3 18,5-tel, majd az iPad Air 0,8-cal; míg a legkevesebb, 0,4 százalék, az eredeti iPadből van. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.