Hirdetés

Nem csak a neten adható el a régi iPhone



|

Hivatalosan is elindult az Egyesült Államokban az Apple csereprogramja.

Hirdetés

A korábbi pletykáknak megfelelően az Egyesült Államokban még a múlt hét végén elindult az Apple mobilos csereprogramja, amely keretében új iPhone vásárlásakor a fogyasztók beszámíttathatják a régi mobiljukat. A lecserélt telefonok ismételten kereskedelmi forgalomba kerülnek, természetesen nem újként reklámozva.

Hirdetés


A csereprogram sejthetően egyszerűen működik: az ügyfélnek csak be kell térnie a legközelebbi Apple Store-ba, ahol a vállalat egyik munkatársa alaposan megvizsgálja a meglévő mobil típusát és állapotát, majd egy kalkulátorral kiszámítja a felajánlható összeget. Ezt elfogadva a vásárló kap a kérdéses összegről egy utalványt, így a következő iPhone-jának – azonnali és új szerződéssel való – megvételekor annyival kevesebbet kell fizetnie.


Sajnos egyelőre nem tudni, hogy a csereprogram mikor válhat nemzetközileg elérhetővé. Az akcióban résztvevő (iPhone 3G+) készülékek árfolyama a típus és állapot mellett a kereslet és kínálat függvényében is változik. A pletykák szerint a 16 gigás iPhone 5-ért tipikusan ~250, míg a 8 gigabájtos iPhone 4-ért olyan 120-140 dollár körüli összeget tud ajánlani a vállalat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.