Hirdetés

Összeházasítanák az Apple-t és a Microsoftot



|

Keith Fitz-Gerald szerint a két óriás öt-tíz éven belül egyesülhet.

Hirdetés

Egy piaci elemző véleménye szerint a mai kor két talán legnagyobb riválisa, az Apple és a Microsoft nem elég, hogy együtt dolgoznak majd a jövőben, de a következő 5-10 éven belül egyesülnek is majd. Erről az elképzeléséről a Money Map Press szakértője, Keith Fitz-Gerald beszélt a Fox Business interjújában

Hirdetés

Az elképzelhetetlen, de teljes mértékben lehetséges üzleti lépést Fitz-Gerald azzal magyarázta, hogy az összeolvadásra egyszerűen szüksége lehet a két vállalatnak azért, hogy felvegye majd a versenyt a Google-lel, az Androiddal és a Facebookkal. 

A feltevés persze teljes mértékben csak spekuláció, ennek ellenére a szakértő arra biztat mindenkit, hogy gondoljon bele, mit akar elérni az Apple a mobilpiacon. A Microsoft nem is olyan régen hasonló céllal lépett a szektorba, az eszközökről alkotott elképzeléseikben pedig vannak közös vonások. 

Fitz-Gerald úgy gondolja, a jövőben a tartalom, a biztonság és az eszközök összekötése lesz a fontos, az Apple és a Microsoft pedig közösen oldhatják meg a felmerülő igényeket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.