Hirdetés

Pezsgőt bonthatnak az Apple befektetői



|

Az iPad-eladások visszaestek, ám Tim Cooknak erre is akadt megnyugtató magyarázata.

Hirdetés

A jó ideje negyedévről negyedévre elképesztő eladás- és bevételbeli növekedéseket felmutató Apple tegnap délután nyilvánosságra hozta az idei első negyedéves pénzügyi jelentését, amely alapján továbbra is van minek örülniük a befektetőknek. Az utóbbi három hónapban a vállalat 45,6 milliárd dolláros bevételt ért el (egy évvel ezelőtt 43,6 milliárd volt az érték), a profitja 10,2 milliárd dollárra jött ki, a részvényenkénti nyereség pedig az előrejelzett 10,16 helyett 11,62 dollár lett.

Hirdetés


Az első negyedév húzóterméke az iPhone volt, amely eladása éves szinten 17 százalékot növekedve 43,7 millióra jött ki, noha az átlagos eladási ár ugyanezen összehasonlításban 41 dollár mínusszal 596 dollárra esett. Ennél meglepőbb, hogy éves összehasonlításban az iPad táblagépekből 16 százalékkal kevesebb – 16,35 millió darab – fogyott, ám Tim Cook szerint ez annak az eredménye, hogy a tavalyelőtti utolsó negyedévben gyártási problémák miatt rengeteg rendelés átcsúszott az utána következő negyedévre. Végül pozitív fejlemény, hogy a Mac számítógépek eladása 4-ről 4,14 millióra nőttek.


A befektetők további örömére az Apple bejelentette, hogy 30 milliárd dollárral 130 milliárd dollárra bővíti a részvényeinek visszavásárlására létrehozott program pénzügyi keretét, az akciót 2015 végéig fogja kivitelezni a gyártó.


(Forrás: The Verge | Fotó: shankar s.)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.