Hirdetés

Profi lesz az OS X Yosemite Photos alkalmazása



|

Bár az Aperture-t nyugdíjazzák, a Photos program sok funkcióval érkezik.

Hirdetés

Nemrég az Apple eldöntötte, hogy nyugdíjba küldi az Aperture és az iPhoto alkalmazásait, az erőforrásait pedig inkább az új Photos programra csoportosítja át. A Photos a WWDC-n mutatkozott be, ugyanakkor mivel egyelőre kevés információ ismert vele kapcsolatban, ezért néhány felhasználót aggaszt az Aperture vége. 

Hirdetés

Az Ars Technica most megtudott az Apple-től néhány plusz dolgot is, amelyek talán megnyugtatják az almás felhasználókat. A Photos állítólag professzionális funkciókkal egészíti ki a szokásos elemeket, így képkeresésre, szerkesztésre, effektek és szűrők hozzáadására is lesz lehetőségünk, illetve harmadik felektől származó irányba is lesz támogatás az appon belül. 

Néhány szerkesztési funkciót egyébként már elárult az Apple, méghozzá a bejelentéskori képernyőfelvétellel. Ebből kiderült, hogy a fényviszonyokkal, színekkel és fekete-fehér egyensúllyal kapcsolatos részletes beállításokat is egy-egy csúszkán, nagyon egyszerűen és praktikusan tudjuk majd állítani. Az Aperture jelenlegi felhasználói az ígéretek szerint importálhatják majd a könyvtáraikat az OS X Yosemite Photos appjába. Míg az új OS X ősszel jön, addig a Photos appra 2015-ig várni kell. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.