Hirdetés

Tényleg lesz osztott képernyős mód az iOS 8-ban



|

Több elrendezésben is lehet majd futtatni az appokat ugyanabban az időben.

Hirdetés

Bár egy ideje már emlegetik, az iOS 8 osztott képernyős módja a jóslatoknak megfelelően még nem mutatkozott be az idei WWDC-n a mobilos operációs rendszerrel. Ennek ellenére egy fejlesztő most azt mondja, hogy a rendszer kódjában több lehetőség is van arra, hogy egyszerre több appot futtassunk a képernyőn. 1/4-es, 1/2-es és 3/4-es méreteket lehet majd állítólag választani, az appok közötti váltáskor az egymás mellett futtatott programok pedig egyként jelennek meg. 

Hirdetés

A korábbi pletykák szerint a funkció elsőként csak az iPad Airen működne, ott is csak fekvő módban. Azt is mondják, hogy ebben a módban bármit át lehet majd húzni két app között, linkeket, fotókat és szövegeket is. 

Az Apple számára fontos lenne egy ilyen funkció, elvégre nem csak praktikus, de eltörölné a Microsoft fő ütőkártyáját: a redmondiak legfőbb érve az Apple termékeivel szemben, hogy nem képesek egyszerre több appot megjeleníteni. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy az osztott képernyős mód az őszi megjelenésre elkészül-e az iOS 8-hoz, vagy esetleg várni kell egy 8.1-es frissítésre vele. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.