Hirdetés

Történelmi csúcson az Apple részvény-árfolyama



|

Az iPhone 6 érkezése előtt már 100 dollár fölött járnak a 7:1 arányban felosztott részvények.

Hirdetés

A befektetők meglehetősen nagy bizalmat vetettek az Apple-be és a hamarosan bemutatkozó iPhone 6-ba. A keddi napon az Apple részvény-árfolyama történelmi magasságokban zárt. Miután újabb 1,4 százalékot emelkedett az árfolyam, a részvények 100,53 dolláros értéken zártak, de azóta jártak már 101 dollár fölött is. Ez a júniusi, 7:1 arányú részvényfelosztás tükrében rekordnak számít. A korábbi csúcs 702,1 dollár volt, ami a felosztáshoz igazítva 100,3 dollárt jelentett, de még 2012 szeptember 19-én, két nappal az iPhone 5 bolti megjelenése előtt. 

Hirdetés

Immáron szűk három hét választ el minket az iPhone 6 szeptember 9-i bemutatójától, amely soha nem látott érdeklődésnek örvend, és nem csak az Apple rajongói részéről. A befektetők ráadásul nem csak az új phabletektől remélnek elképesztő sikereket, nagy eladásokat várnak a következő szenzációtól, az elvileg októberben bemutatkozó iWatch-tól is. 

 

 

Érdekesség, hogy 2012 óta gyakorlatilag folyamatosan csökkent az Apple részvény-árfolyama, ugyanis sokan aggódtak amiatt, hogy Tim Cook nem lesz képes megismételni Steve Jobs sikereit, és hasonlóan lehengerlő eszközökkel elvarázsolni a felhasználókat. Tim Cook idén már rengeteg alkalommal ígért lenyűgöző készülékeket és új termékkategóriákat, Eddy Cue - akinek a Beats 3 milliárd dolláros felvásárlása köszönhető - pedig azt mondta, hogy az elmúlt 25 év legnagyobb durranásával készülnek. 

Több neves elemző is azt javasolta az ügyfeleinek, hogy még az iPhone 6 és az iWatch bemutatói előtt vásároljanak be az Apple részvényeiből. Katy Huberty, a Morgan Stanley szakértője például úgy véli, hogy az új iPhone nem csak piaci részesedésben hoz sokat az almás cégnek, hanem alaposan felgyorsítja az eladásokat is. Az iWatch-ot egy jelenleg alulértékelt lehetőségnek tartja, amiből csak egy év alatt 60 millió is gazdára találhat. 

 

 

Ha minden igaz, akkor szeptember 9-én egy 4,7 és egy 5,5 hüvelykes iPhone 6-ot mutat be az Apple, egyes pletykák szerint pedig ezeknek különleges, zafírüveggel bevont változatuk is lesz, persze drágábban. Spekulációk szerint az 5,5 hüvelykes modell csak hónapokkal később kerülhet bolti forgalomba. Az iparági források mindenesetre azt állítják, az Apple 40 százalékkal több készüléket rendelt, mint a tavalyi modellek esetében. 

Az Apple júniusi részvényfelosztása miatt egy Apple-részvény ára ugyan sokkal alacsonyabban mozog, ugyanakkor jóval hozzáférhetőbb a befektetők számára. Most nagyjából 100 dollárt igényel, ha valaki részt szeretne az Apple-ből, a korábbi átlag 600 helyett. Az Apple ezt a lépést azért tette meg, hogy eleget tegyen a jelenlegi részvényesek igényeinek, illetve új befektetőket találjon. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.