Hirdetés

Vezeték nélküli töltéssel jön az iWatch



|

Állítólag 2014. októberében jelenik meg az Apple okosórája.

Hirdetés

A kínai C Technology értesülései szerint az Apple régóta emlegetett okosórája jövő októberben, a következő iPhone-nal egyszerre jelenik meg. A cupertinói cég jelenleg két prototípust is tesztel, de azt mondják, még most sem sikerült eldönteniük, hogy mekkora legyen a kijelző. Állítólag a tesztpéldányok beépített akkumulátora 100 mAh-s, és vezeték nélkül, akár egy méter távolságból is tölthető

Hirdetés

Többen komolytalannak találják a 100 mAh-s akku hírét, ugyanis a Samsung Galaxy Gear egy 315 mAh-s energiaforrást kapott, és még így is egyfolytában arra panaszkodnak, hogy hamar lemerül. A kiszivárgott információk szerint az Apple-nek is hasonló gondjai vannak a tesztek során: az iWatch csak 1-2 napig bírja töltés nélkül, pedig az almás cég legalább 4-5-öt vár el tőle. Az állandó töltögetés kínját mindenesetre talán enyhítheti a vezeték nélküli töltés ötlete. 

Természetesen hivatalos információk nincsenek, így ezúttal is csak találgatni lehet, hogy a mostani hírekből mi igaz. A Digitimes korábban például azt jelentette, hogy már gyártják az első iWatch-okat, a megjelenés pedig már a második negyedévben esedékes. Sok helyen emlegettek női és férfi változatot is a különböző kijelzőméretek miatt, de könnyen lehet, hogy egyszerűen tényleg csak nem tudott még dönteni az Apple a végső méretet illetően.

 

Fotó: Martin Hajek

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.