Hirdetés

Villámgyors letöltéseket ígér az Apple



|

Az eddiginél sokkal gyorsabban lesznek beszerezhetőek az Apple szoftverei és frissítései.

Hirdetés

A Frost & Sullivan beszámolója szerint már Amerikában és Európában is működik az Apple tartalmak továbbításáért felelős hálózata. A CDN másodpercenként több terabitnyi adatot képes leszállítani, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy az Apple szoftvereit és frissítéseit a jövőben még gyorsabban és hatékonyabban tudjuk letölteni

Hirdetés

A CDN segítségével a szoftverletöltések az Apple-től közvetlenül az internetszolgáltatókhoz vannak átirányítva. Mivel az Apple mindezért fizet, ezért az ISP-k garantálják, hogy a kiemelt forgalmú időszakban is torlódásmentes kapcsolatokat biztosítanak, amikor arra szükség van. Mindez akkor lehet igazán fontos, amikor majd megjelenik az OS X Yosemite vagy az iOS 8. 

A beszámolók szerint az Apple hihetetlenül nagy összegeket költ az infrastruktúrájának a fejlesztésére, és a saját CDN-jük startja is jóval korábbi volt, mint arra számítani lehetett. Csak ebben a témakörben több mint 100 millió dollárt költenek el az év végéig, és már jelenleg is több terabitnyi kapacitásuk van minden másodpercre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.