Hirdetés

Megérkezett az Apple iPhone



|

Steve Jobs végre lerántotta a leplet a "valódi" iPhone-ról.

Hirdetés

Az Apple igen hosszú hónapokon keresztül váratta a rajongókat. A hozzávetőlegesen egy évvel ezelőtt bejelentett eszköz az ősz folyamán már konkrét találgatások és életszerű koncepció fotók formájában kezdett kézzel fogható valósággá válni, mígnem az idei MacWorld konferencián, a CES kiállítással egy időben, Steve Jobs, az Apple termékek atyaúristene egy vadonatúj iPhone-nal a kezében lépett színpadra. A bemutató csaknem 2 órán keresztül tartott, ahol többek között megismerkedhettünk az iTV készülékkel is, amely a lakás számítógépeit és televízió készülékeit hozza majd közelebbi kapcsolatba. Az Apple iPhone nem rendelkezik a klasszikus értelemben vett billentyűzettel, ennek megfelelően érintőkijelzővel szerelték fel. Jobs szerint az LCD-t nem ceruzával kell majd irányítanunk, hanem a puszta kezünkkel is tudjuk majd működtetni, illetve ígérete szerint a működése pontos és kifogástalan lesz - ezt a jelenlegi PDA-król nem kifejezetten lehet elmondani. Az adatkommunikációs lehetőségek között találjuk a Bluetooth 2.0, az EDGE és a WiFi technológiát, és elképzelhető, hogy ebből az első kiadásból teljes mértékben hiányozni fog a 3G.
Az Apple iPhone egy igen okos böngésző szoftvert kapott, amellyel teljes méretben tekinthetjük meg majd a weboldalakat, és az Apple-vezér elmondása alapján szinte olyan élményben lesz részünk, mintha normál asztali számítógépen keresztül nézegetnénk a tartalmakat. Az Apple egy fejlett képnézegető alkalmazással is ellátta új termékét, amelynek a hátoldalán egy 2 megapixeles kamera foglal helyet. Akinek van MacBook-ja, és használta már a beépített kameráját, az el tudja képzelni, hogy ez az optika igen meggyőző fotók készítésére képes.
A szövegbevitel terén egy teljes virtuális QWERTY billentyűzet áll a rendelkezésünkre. Az üzenetkezelő szoftver képes együttműködni a POP3 és IMAP4 e-mail megoldásokkal. A telefon vastagsága mindössze 11,6 milliméter, és szinte érthetetlenül állok a felsorolt információk láttán, hogy hogyan sikerült ilyen apró helyre ennyi szolgáltatást bepréselni. Az extrém újdonságok közé sorolható a Google Maps alkalmazás, amely az internetről letölthető verzió mobilos kistestvére lesz.
A telefon operációs rendzsere az Apple ígérete szerint az OSX butított változata lesz, de mindenképpen izgalmasnak tűnik. A készülék alapját egy 4 sávos GSM modul szolgáltatja. A beépített merevlemeznek két változata lesz, az egyik 4, a másik 8 GB adat eltárolására lesz képes.
Az amerikai Verizon szolgáltató kínálatában már 2007 júliusban elérhető lesz a készülék, 2 éves előfizetéssel átszámítva 100 (4GB) és 120 ezer (8GB) forintba fognak kerülni. Az európai felhasználóknak ki kell bírniuk minimum 2007 Karácsonyáig, az ázsiai Apple megszállottak pedig nagyjából másfél év múlva vehetik kezükbe az első példányokat. Forrás: www.engadget.com
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.