Hirdetés

Megérkezett hazánkba a Windows 7



|

Hivatalosan bejelentették a Windows 7 magyarországi premierjét. Több mint ezer hazai viszonteladó kezdi meg az operációs rendszer magyar nyelvű kiadásának forgalmazását.

Hirdetés

A Microsoft október 22-én már bejelentette a Windows 7 megjelenését, ám a hazai fogyasztóknak bő egy hetet kellett várniuk arra, hogy Magyarországra is megérkezzen a redmondi szoftvercég vadonatúj operációs rendszere. A több mint tízezer látogatót vonzó Budapest Game Show rendezvényen így a mai napon a Microsoft Magyarország hivatalosan megtartotta a Windows 7 itthoni premierjét, amely már megjelenhet a hazai boltok polcain is.

Jó hír a hazai fogyasztóknak, hogy nem kell várniuk a magyar Windows 7-re, mivel kiskereskedelmi forgalomban az operációs rendszer érkezésének pillanatában már a honosított kiadások kerülnek. Míg például a Vista esetében erre bő egy hónapot kellett várni.

 

win7-magyar.jpg
 

Érkezik Drajkó László a Windows 7-tel

„Soha nem érezhették olyan jól magukat a PC-k, mint most, a Windows 7-tel" - mondta Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. - „Az új operációs rendszerrel olyan lehetőségek nyílnak meg a felhasználók előtt, amilyenekre eddig nem volt példa, s ezeket eddig soha nem tapasztalt rugalmassággal vehetik használatba. A Windows 7-tel a szó szoros értelmében személyi lesz a számítógép: mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb PC-t."

A Windows 7 fejlesztése kezdettől fogva együttműködésre épült. A Microsoft mérnökei és fejlesztői az ügyfelekkel és a partnerekkel közösen dolgoztak az egyszerűbb PC-ről alkotott jövőképet megvalósító operációs rendszeren. Ennek jegyében a redmondi szoftvercég egy a „Windows 7 a te ötleted" kampányt is indított, utalva a 8 millió tesztelő részvételére, akiknek a számuk hazánkban volt arányaiban a legmagasabb az öreg kontinensen belül. Sőt a Windows 7 ingyenes tesztverziói - a béta, az RC és az RTM - már nyitáskor egy nagy lökést adtak a piaci részesedést illetően az operációs rendszernek, amely már a megjelenés előtt a hazai gépek 3,5 százalékán megtalálható. Lekörözve két konkurenciáját: a Linuxot (0,53) és a Mac-et (0,59).

„A kezdeti értékesítési adataink a Windows 7 sikerét vetítik előre. A Microsoft új operációs rendszerének megjelenésekor, október 22-én 0 órától 1 óráig a Saturn budai áruházában rendkívüli nyitva tartás keretében kezdtük árusítani a Windows 7-et, egyetlen óra alatt többszáz darabot értékesítettünk belőle. A vásárlói jelzések alapján látszik, hogy jóval nagyobb a kereslet erre a termékre, mint a korábbi verzióra." - foglalta össze az első értékesítési tapasztalatokat, és az azok alapján kirajzolható jövőképet Balogh Péter, a Saturn koncepciómenedzsere.

win7-magyar2.jpg

Budapest Game Show 2009

„A HP mint a legnagyobb személyi számítógép gyártó és a Microsoft stratégiai partnere is reményekkel teli várakozással tekint a Windows 7 megjelenésére, mivel a hardver csak egy megbízható, gyors, és könnyen kezelhető szoftver futtatásával nyújthat komplett felhasználói élményt. Az új Windows iránt a fogyasztói piac egyértelmű pozitív visszajelzésén túl, a lényegesen lassabban reagáló üzleti szegmensben is jelentős érdeklődést tapasztalunk, ami reményeink szerint növelni fogja az év végi üzleti lehetőségeinket a hazai piacon is." - mondta Takáts Kristóf, a HP Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A Microsoft Magyarország közlése szerint a Windows 7 Home Premium OEM (alaplaphoz kötődő) változata 29 900, a Professional OEM 41 200, az Ultimate OEM pedig 56 800 ajánlott, bruttó végfelhasználói áron kerül forgalomba. Dobozos teljes termék esetén a Home Premium 64 900, a Professional 99 900, az Ultimate 104 900 forintos ajánlott áron vásárolható meg. Természetesen a kiskereskedelmi láncok és a viszonteladók árpolitikájának a függvényében a fenti árak eltérhetnek az ajánlott összegektől.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.