Hirdetés

Mi az a HDMI 2.0a?



|

A HDMI 2.0a legfőbb érdekessége az, hogy lehetővé teszi a HDR-es tartalmak megtekintését.

Hirdetés

A HDMI 2.0a a legfrissebb verziója annak a szabványnak, amellyel a legtöbbször találkozunk az otthoni televízió környékén: általában ezzel kötünk össze mindent, ami a szórakozással kapcsolatos. Bár ez a mostani csak egy apróbb frissítés, a jövőre nézve nagyon jelentős lehet. 

Hirdetés

Először is azt kell leszögezni, hogy ezúttal sem maga a kábel változott meg, tehát az új szabvánnyal tökéletesen együttműködik minden jelenlegi kábel is. A változtatások ezúttal is inkább az eszközökben (televíziók, lejátszók) található lapkákat érintették, a kábelé csak a közvetítőszerep maradt; emellett az is mindegy, hogy 4K-s, HD-s, normál vagy éppen HDR-es tartalom megy át rajta. 

 

Mi változott?

A frissítés igazából most a HDR tartalmakra koncentrált. Ezt a típusú HDR-t nem szabad összekeverni azzal, amit a fotózásnál használunk. A tévézésben a HDR élethűbb képet ígér, hiszen a fehérek világosabbak, a feketék sötétebbek lesznek - mindehhez viszont alapfeltétel a kompatibilis tévé, lejátszó és tartalom is. 

 

Nem kell kábelt cserélni

 

A HDMI Forum hivatalos közlése szerint a specifikáció már lehetővé teszi a HDR-es formátumok átvitelét, amelyek javított képminőséget garantálnak azzal, hogy egyidejűleg teszik lehetővé a nagyobb részletességet a sötétebb és a világosabb részeknél. 

Tulajdonképpen a változtatás arra vonatkozik, hogy miként legyenek kezelve a HDR-es metaadatok. Ezek az információk egy külön réteget alkotnak a videón, és ez alapján dönti el a HDR-képes kijelző, hogy miként lehet a legjobb szín- és kontraszttartományt használni a videóhoz. A közelgő 4K-s Blu-ray-lejátszók tehát a sötét jeleneteknél már képesek megmondani a kompatibilis tévének, hogy miként rendereljék a jelenetet HDR-es köntösben. 

A streamelésnél annyi lesz a különbség, hogy mivel nincs HDMI, ezért a kommunikáció közvetlenül az internetes szolgáltatás és a tévé között zajlik - ehhez pedig általában HEVC vagy VP9 tömörítést használnak a 4K-s anyagoknál. 

 

Más élmény lesz a HDR-es 4K

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Az első dolog, amit tudni kell, hogy a HDMI 2.0a csak azoknál a tévéknél jön szóba, amelyek újak, 2015-ös modellek, és prémium kategóriásak. Kizárólag ezek képesek fogadni és megjeleníteni a HDR-es tartalmakat, ugyanis a legtöbb idei sima és 4K-s tévé (sok nagyon drága sem) nem tud elboldogulni a HDR-rel. 

Mi támogatja a HDR?-t A Samsung SUHD szériája mellett a Sony legdrágább XBR modelljei, illetve a Panasonic CX850 is. Természetesen ezek között is vannak olyanok, amelyek csak későbbi szoftverfrissítéssel kezelik majd az effajta tartalmakat. Az mindenesetre biztos, hogy aki méregdrága tévét vesz, annak a HDMI kábelért már nem kell vagyonokat kifizetnie: az olcsó ugyanúgy viszi majd a HDR-es tartalmakat. 

 

Nektek milyen tévétek van most? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.