Hirdetés

Microsoft Lumia 650 - Utolsó csempe a falon



|

Kipróbáltuk a Microsoft kaszaközelbe került Lumia-családjának legfrissebb modelljét, a középkategóriás 650-et.

Hirdetés

Meglehetősen félvállról vette mobilos üzletágát a Microsoft, a rendkívül lassan érkező modellek, és a Windows 10 viszonylag gyengén sikerült okostelefonos portja pedig szépen lassan kiásták a telefonos divízió sírját. A Microsoft pedig úgy döntött, hogy a soronkövetkező készülékeivel már nem a mindennapi felhasználókat célozza meg, hanem az üzleti világ szereplőit igyekszik majd saját platformja felé csábítani.

Hirdetés

Ennek megfelelően valószínűsíthető, hogy a Lumia sorozat egyik utolsó modellje érkezett meg tesztlaborunkba a 650 képében, mely a legnagyobb harcokat generáló középkategóriában próbál érvényesülni.

Apró változások

Küllemében továbbra sem hozott megújulást a Microsoft modellje, hisz a korábbi készülékeknél is megjelenő minimalista, szögletes kialakítás kapta ismételten a hangsúlyt az eszköz dizájnjának tervezése során. Anyaghasználat tekintetében azért próbált némi frissességet csempészni a szériájába a cég, hisz az eszköz felületén végre megjelenik a sokak által hiányolt fém is, mely prémium érzést kölcsönöz a készüléknek.

 

A telefon front oldalán egy Gorilla Glass 3-as üvegborítás mögé rejtve találhatjuk a Lumia 650 5 hüvelykes, OLED képernyőjét, mely a korábbi modellektől megörökölte az always on funkciót is. Mindössze HD felbontással büszkélkedhet csupán a telefonban pihenő panel, azonban a technológiából adódóan még a 300 ppi alatti értéke ellenére is egészen tiszta és élénk színvilág fogadja a mobil felhasználóit, mely még a tűző napsütésben is tökéletesen olvasható felületet kínál.

Belépő hardverek

Optimalizáltság tekintetében mindenképp megemelhetjük fejfedőinket a Microsoft előtt, hisz a készülékbe helyezett Snapdragon 212-es rendszerlapkán az Androidos modellek a 650 közelébe sem érnének a mindennapi használat során tapasztalt sebességük összevetésekor, azonban az is tény, hogy ilyen SoC mellett a droidos gyártók - kevés kivételtől eltekintve - az alsó szegmensben indítanak csupán versenyzőt. Persze fogyasztás tekintetében egyértelműen jó döntés a 212, azonban a középmezőnyben ezen hardverrel sajnos labdába sem rúghat a modell.

 

Természetesen két kamera is helyett kapott az eszköz felületén, melyek közül a hátoldali 8 megapixeles felbontásával áll a felhasznalók rendelkezésére. A Lumiák kamerás szempontból- megfelelő fényviszonyok mellett - szinte kivétel nélkül remek fotósteljesítményt kínálnak, szerencsére ez a 650 esetén sincs másként. Az előlapi szenzor 5 megapixeles felbontásig húzható kamerát kapott, a szelfi-kamera pedig nagyítás mellett láthatóan szemcsés képeket kínál ugyan, ám még így is tökéletesen használható.

Adatkapcsolatok terén a középkategóriának megfelelő kínálatot kapjuk, a Wifi és a Bluetooth csatlakozási lehetőségek mellett egy Cat.4-es LTE modem, valamint NFC került még a telefonba. Egy 2000 mAh-s akkumulátor hajtja meg a készüléket, mely a minimális igényekkel rendelkező rendszerlapka és az OLED kijelző kettősének köszönhetően egészen hosszan képes kiszolgálni a készüléket, normál használat mellett ugyanis két napon keresztül minden gond nélkül üzemel a telefon.

Összegzés

Sajnos a Lumia-széria búcsúkészülékével sem alkotott maradandót a Microsoft, bár tény, hogy a készülék néhány komponensében előremutató irányt vett fel, a hardveres minimumra törekvés és a kissé magasan elhelyezkedő nyitóár újabb szögeket helyezett el a Lumiák koporsófedelén. Jelenleg már kicsit barátibb a modell 65 ezer forint körül mozgó vételára, azonban a kínált minimális teljesítmény és a széria jegelésével kérdésessé váló frissítések függvényében még így sem tűnik jó vételnek a készülék.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.