Milyen androidos telefont válasszak? I. rész: 60 ezer alatt

Összefoglaló tesztünkben sorra vettük a szolgáltatóknál elérhető összes androidos mobilt.

Kategóriák: Mobil, Fókusz

Szerző: Hajdú Éva 2011. május 02.

 

Mielőtt mobilt vásárolnánk, valószínűleg mindannyiunk végigböngészi az elérhető teszteket, véleményeket. A választásban való segítségül két részre bontott összefoglalónkban (a második rész holnap érkezik) sorra vettük a szolgáltatóknál elérhető összes androidos mobilt, megadjuk a specifikációlistájukat, röviden elmeséljük a tapasztalatainkat, illetve szemezgetünk a szolgáltatófüggetlen androidos mobilokból is (ha valamelyik telefont nem lehet szolgáltatónál megvenni, azt mindenképp beleírjuk az ismertetésébe). A kártyafüggetlen telefonok közül nem válogathattuk be mindahányat, de talán ezen a vonalon mégis sikerülhet elindulni.


Ebben a kategóriában az Android-verziók nagyon változatosak, akad olyan is, amelyen még mindig csak 1.6-os leledzik, viszont sokan azért már 2.1-es változaton üzemelnek, egy-kettő pedig a 2.2-es Androidot is futtatja. A fényképezőgépek minőségétől nem kell sokat elvárni, az összefoglalóban szereplő mobilok legtöbbje nem rendelkezik vakuval, illetve az optikát sem takarja semmi.


Az összefoglaló ezen, első részében a 0-60 000 forintig terjedő összegért megvásárolható mobilok szerepelnek, holnap pedig sorra vesszük a 60 ezer forinttól drágább telefonokat. (Disclaimer: értelemszerűen nem írunk le részletes teszteket, azokat az érdeklődők megtalálják a testvérlapunkon, a nonstopMOBIL-on, valamint belinkeltük őket az egyes mobilokhoz.)

 

HTC Tattoo


Az első androidos készülékek egyike, illetőleg az első olyan androidos mobil, amit „jóárasítottak”, azaz százezer forint alatti összegért lehetett megvenni. Magyarországon egyetlen mobilszolgáltató sem vette fel a kínálatába, így továbbra is csak függetlenül lehet megvásárolni. Nagy előnye, hogy egyelőre ez az egyetlen mobil a kínálatban, amelyhez mi magunk tervezhetünk hátlapot – innen származik a neve is. Külön honlap áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy elkészítsünk hozzá egy személyre szabott elő- és hátlapot, amely ráadásul nem is kerül sokba. Ezenkívül viszont az alsó-középkategória tulajdonságait hordozza magában, tehát mindössze 1.6-os verziójú Android operációs rendszer érhető el hozzá (ugyanaz, mint a SE mini és mini próban), illetve a kijelzője is rezisztív. (Részletes tesztünk a link alatt olvasható.)


Specifikációk: 2,8 hüvelykes, 240x320 pixel felbontású, rezisztív TFT-érintőkijelző; 256 megabájt RAM, 512 megabájt ROM; 3 megapixeles, fixfókuszos kamera; 1.6-os Android.

 

 

 

 

HTC Wildfire


Ha szemfülesek vagyunk, bordó színben is megvásárolhatjuk a HTC Desire és Legend kistestvérét, a Wildfire-t. A dizájnját egyértelműen a Desire-ről koppintották a fejlesztők: a fémes műanyagvázban gumibetétek találhatók, a fogást megkönnyítendő, a szélessége és a vastagsága pedig ugyanaz, mint a Desire-nél, egyedül a hossza kisebb. Kapacitív érintőkijelzőt kapott, valamint vakuval is rendelkezik, ami pozitív, viszont elég rossz a kijelző felbontása, illetőleg sokszor lassul is a telefon, mivel a processzora már elavultnak számít. 2.1-es Android dolgozik benne, frissítésről pedig egyelőre nincs hír.


Specifikációk: 3,2 hüvelykes, 240x320 pixel felbontású kapacitív TFT-érintőkijelző; 384 megabájt RAM, 512 megabájt ROM; 5 megapixeles, autofókuszos, LED-vakuval rendelkező kamera; Android 2.1.

 

 

HTC Wildfire
HTC Wildfire

 

 

LG GW620


A középkategóriás mobilok közül az egyetlen, amely teljes, ötsoros, kihajtható QWERTY billentyűzetet kapott. Rajta kívül összesen hat, hasonló klaviatúrával rendelkező mobil létezik Android operációs rendszerrel (Sony Ericsson mini pro, HTC G1, Motorola Flipout, Milestone - Milestone 2, és HTC Desire Z; utóbbi kettő teljes QWERTY-billentyűzetű), mindegyik drágább ennél a modellnél (persze akadnak olyan konstrukciók, amelyben nem), ezért nagy valószínűséggel azok, akik szeretik a fizikai billentyűzetet és nem akarnak sokat fizetni egy mobilért, ezt a telefont fogják választani. A szolgáltatáskínálata megfelel az alsó-középkategóriának: rezisztív kijelző, 528 megahertzes processzor, amely 1.5-ös verziójú Androidot hajt meg, ezért néha lassúnak bizonyulhat. Mindössze szolgáltatófüggetlenül lehet megvásárolni. (Részletes tesztünk a link alatt található.)


Specifikációk: 3 hüvelykes, 320x480 pixel felbontású, rezisztív TFT-kijelző; 512 megabájt ROM; 5 megapixeles, autofókuszos, LED-vakuval rendelkező kamera; Android 1.5.

 

 

3
3

 

 

LG Optimus Me P350


Ez év márciusának végén dobta piacra az LG ezen mobilt, ennélfogva ez a legfiatalabb készülék a tesztünkben. Több színben is megvásárolhatjuk (igaz, szolgáltatónál csak egy színösszeállításban kapható), így a műanyag hátlapja lehet szürke, fekete, kék, rózsaszín és piros is. Kapacitív érintőképernyővel rendelkezik, a 600 megahertzes processzora már 2.2-es Androidot hajt meg, viszont elég kevés benne a RAM (256 megabájt) és a ROM is, ennélfogva néha lassulásokra kell számítani. 


Specifikációk: 2,8 hüvelykes, 320x240 pixel felbontású kapacitív TFT-LCD-kijelző; 256 megabájt RAM, 140 megabájt ROM; 3 megapixeles kamera; Android 2.2.

 

 

LG Optimus Me (P350)
LG Optimus Me (P350)

 

 

LG Optimus GT540


Ugyanazzal a processzorral rendelkezik, mint a HTC Legend, ezért is érthetetlen, hogy miért rezisztív a kijelzője, hiszen könnyedén elbírna kapacitív kijelzőt is. 2.1-es Androiddal érkezik, nagyon meg voltunk vele elégedve, gyors, terhelhető és dizájnos. Negatívum, hogy a borítása karcolódik, a hátlapján néhány hét után már meglátszottak a használatbavétel nyomai. Szolgáltatónál mindössze két színben (fekete és fehér) lehet megvásárolni, viszont kártyafüggetlenül már akár rózsaszínben is kapható – ez a verzió más jellegű hátlapot kapott, mint a többiek. Mivel a hardvernek nem kell meghajtania kapacitív képernyőt, ezért más szolgáltatásban erősítettek a gyártónál: nagyon sokáig bírja szusszal, 2-3 nap meg sem kottyan neki. (Részletes tesztünk a link alatt található.)


Specifikációk: 3 hüvelykes, 320x480 pixel feolbontású, rezisztív TFT-kijelző; 256 megabájt RAM, 256 megabájt ROM; 3 megapixeles, autofókuszos kamera; Android 2.1.

 

 

LG Optimus GT540
LG Optimus GT540

 

 

LG Optimus One


Az előbb ismertetett Optimus GT540 utódja (kvázi „kapacitív GT540”-nek nevezhetnénk), 2.2-es verziójú Androidot futtat, csakúgy mint az Optimus Me, viszont sajnos nem támogatja a Flash-megjelenítést. A hardveres felépítése abszolút rendben van, 600 megahertzes processzorral dolgozik, ugyanúgy, mint az elődje, illetve 512 megabájtos RAM üzemel benne, viszont nem bírja olyan jól, mint a GT540, egy nap alatt is le tudjuk meríteni, két napig pedig csak akkor tart ki, ha óvatosan bánunk vele és internetezni is csak keveset internetezünk.


Specifikációk: 3,2 hüvelykes, 320x480 pixel felbontású, kapacitív TFT-LCD-kijelző; 512 megabájt RAM; 3 megapixeles, autofókuszos kamera; Android 2.2.

 

 

LG Optimus One P500
LG Optimus One P500

 

 

Motorola Flipout


A Motorola nem állt meg a tengerentúlon Droid nevet kapott (Európában Milestone-nak nevezett) high-end okostelefonnal, továbbra is képviseltetni szándékozik magát az androidos mobilok között – viszont mindössze a Flipout az egyetlen telefon, amely ebbe a kategóriába illik, ezért a cégnél jól tudták, hogy valami újdonságot kell mutatniuk az olcsó androidos készülékek dömpingjében. Ezen mobil rendelkezik egyedül olyan, beépített QWERTY billentyűzettel, amely nagyon érdekes módon hajtható ki a készülék alól. A dizájnja alapján inkább fiataloknak való, illetve azoknak, akik nem ijednek meg az érdekes, formabontó megoldásoktól. 2.1-es Android található rajta, emellett pedig dicséretesen gyorsan működik.


Specifikációk: 2,8 hüvelykes, 320x240 pixel felbontású kapacitív TFT-kijelző; 512 megabájt RAM, 512 megabájt ROM; 3,1 megapixeles kamera; Android 2.1.

 

 

Motorola Flipout
Motorola Flipout

 

 

RBM2 és RBM3

 

Tavaly nyáron indult a Red Bull Mobile nevű mobiltelefon-sorozat, amelyben eddig két készülék látott napvilágot. Az RBM2 névre hallgató nagyobbik mobil kellemes meglepetést szerzett: nagyon igényes, gyors, a kijelzője is megfelelően nagy (vetekszik a high-end androidos mobilok kijelzőméretével), ráadásul 2.1-es Androidot használhatunk rajta. Az RBM3-asért, a kis testvérért már nem voltunk annyira odáig: mivel 2,8 hüvelykes a kijelzője, illetve a hardvere sem a legjobb, ezért elég pixelesen jelennek meg a képek és gyakori a lassulás. Mindkét telefonnál kapunk egyedi Red Bull-os tartalmakat, valamint a külsejük is kellemes összhatást kelt.

 

Az RBM2 specifikációi: 3,5 hüvelykes, 320x480 pixel felbontású, kapacitív TFT-kijelző; 256 megabájt RAM, 128 megabájt ROM; 3 megapixel felbontású kamera; Android 2.1.

 

 

3
3

 

 

Samsung Galaxy 3


Android 2.1 (a hírek szerint érkeznek majd hozzá a frissítések is), fényesfekete külső, gyors processzor, terhelhető hardver – a kategória egyik legjobb telefonja, ráadásul megfizethető áron. Kapacitív, kétujjas multitouchot támogató kijelzővel rendelkezik, a dizájnjára nem lehet panaszunk, talán csak annyit említhetnénk negatívumként, hogy hosszabb használat után, ha nem töröljük ki az alkalmazások által felhalmozott cache-t, akkor lassulhat – mivel azonban ez majd' mindegyik ebben a kategóriában található telefonra igaz, ezért erre érdemes figyelnünk a többi készüléknél is.


Specifikációk: 3,2 hüvelykes, 240x400 pixel felbontású, kapacitív TFT-kijelző; 512 megabájt RAM, 256 megabájt ROM; 3,2 megapixeles, autofókuszos kamera; Android 2.1.

 

 

 

 

Samsung Galaxy Mini


A Samsung a középkategóriás Androidok között több készülékkel is jelen van, jelen mobilja ez év márciusában jelent meg, így fiatalnak mondható. Szolgáltatónál három színezésben lehet megvásárolni: fekete-oldalt szürke, fekete-oldalt zöld és fehér. A dizájn fiatalos, látható, hogy a Samsung azoknak szánta, akik a Corby-t szeretnék lecserélni egy olcsó androidos mobilra. 2.2-es Androidot találunk benne, ami csak hosszas igénybevétel mellett (és milliónyi alkalmazás feltelepítése esetén) lassul. A ROM dicséretesen nagy: 512 megabájttal gazdálkodhatunk, 256 megabájt RAM mellett.


Specifikációk: 3,14 hüvelykes, 320x240 pixel felbontású, kapacitív TFT-LCD-kijelző; 256 megabájt RAM, 512 megabájt ROM; 3,2 megapixeles, fixfókuszos kamera; Android 2.2.1.

 

 

 

 

Samsung Galaxy Spica


Az egyik legelső androidos Samsung mobil, amely ebben a kategóriában megjelent Magyarországon, fiatalos dizájnnal, kapacitív érintőképernyővel és pluszban egy érdekes feature-rel: egy navigációs szoftverrel, amelyhez teljes Európa-térképet is mellékeltek. A középkategória nagy öregje, mivel már cirka két éve piacon van, ráadásul frissíthető 2.1-es Androidra is (eredetileg 1.5-tel érkezik), ami sokat dob a használhatóságán. Kissé bumfordi, ámde fiatalos dizájnnal érkezik. (Részletes tesztünk a link alatt található.)

Specifikációk: 3,2 hüvelykes, 320x480 pixel felbontású, kapacitív TFT-kijelző; 800 megahertzes processzor; 3,15 megapixeles, autofókuszos kamera; Android 1.5 (de 2.1-esre frissíthető).

 

Sony Ericsson Xperia X10 mini és mini pro


Érdekes és meglehetősen sikeres koncepciót valósított meg a Sony Ericsson anno a minivel: olyan mobilt alkottak meg vele, amely cserélhető hátlappal érkezik és nagyon kicsi, ámde könnyen használható. Kis kijelzője okán nagyon sokáig bírja az akkumulátora (tovább, mint a kategória többi mobilja, akár 3-4 napig is kihúzhatja), emellett pedig dizájnos, érdekes kialakítású. Lassulás, lefagyás nem fordul elő az esetében. A mini pro ugyanaz, mint a mini, azzal a különbséggel, hogy egy kihajtható billentyűzettel rendelkezik, amelynek segítségével könnyebb a gépelés. Ennek okán nem cserélhető a hátlapja, illetve valamivel drágább is, mint a mini – azoknak való inkább, akiknek a kis képernyőn való gépelés nehézséget okoz, viszont beleszerettek a mini kialakításába. (Részletes tesztünk a miniről a link alatt; hogyha pedig a mini próra lennénk kíváncsiak, erre menjünk tovább.)


Specifikációk: 2,55 hüvelykes, 240x320 pixel felbontású, kapacitív TFT-kijelző; 600 megahertzes processzor; 5 megapixeles, autofókuszos, LED-vakus kamera; Android 2.1.

 

 

7
7

 

 

Sony Ericsson Xperia X8


Ugyanazzal a hardverrel rendelkezik, mint a mini (ennélfogva sokszor lassú, ez az egyetlen negatívuma), ellenben nagyobb a kijelzője – a fejlesztők az Xperia X10 és a mini közé pozicionálták a mérete és ára alapján. A minire abban is hasonlít, hogy ennek a telefonnak is cserélhető a hátlapja, így összesen négy szín közül választhatunk (az eleje mindig fehér marad, csak a hátoldal cserélhető). A kezelőfelülete ugyanaz, mint a miniben, csak egy számmal megnövelték, így könnyebben lehet gépelni és az alkalmazások, játékok is kezelhetőbbek ezen a nagyobb kijelzőn. (Részletes tesztünk a link alatt olvasható.)

Specifikációk: 3 hüvelykes, 320x480 pixel felbontású, kapacitív TFT-kijelző; 256 megabájt RAM, 256 megabájt ROM; 3,2 megapixeles, fixfókuszos kamera; Android 2.1.

 

 

Sony Ericsson XPERIA X8
Sony Ericsson XPERIA X8

 

 

Vodafone 845


Belépő szintű készülék azoknak, akik nem szeretnének egy okostelefonra súlyos tízezreket költeni – ezzel foglalhattuk össze a fejlesztők fejében lévő koncepciót ezen mobil megalkotásakor. Talán nem meglepő, hogy mindössze a Vodafone kínálatában érhető el, akár 0 forintért is. A képernyője nem kapacitív, hardverből is elég kicsi jutott számára, viszont 2.1-es Android található rajta, ami elég gyors, illetve egy érintőgomb is megkönnyíti számunkra a navigációt. A Huawei cég gyártósorairól került ki, amely vállalat inkább mások alá szeret bedolgozni mobilfronton (ők gyártják az ezen összehasonlításban is szereplő Red Bull Mobile-t is). Részletes tesztünk a link alatt olvasható.


Specifikációk: 2,8 hüvelykes, 320x240 pixel felbontású, rezisztív TFT-kijelző; 128 megabájt RAM, 512 megabájt ROM; 3 megapixeles, fixfókuszos kamera; Android 2.1.

 

 

3
3

 

 

ZTE Blade


Nem kell megijedni: hiába lehet ismeretlen a gyártó neve számunkra, a ZTE Blade-ben egy nagyon korrekt kialakítású, szép nagy kijelzőjű (nem AMOLED ugyan, de vetekszik vele) okostelefont tisztelhetünk, amelynek 800x480 pixel felbontású a megjelenítője, ezáltal nagyon szépen jeleníti meg a weboldalakat. A processzora nem mai darab (600 megahertzes), viszont megfelelően dolgozik, remekül használható a különféle feladatokra, jól telepakolhatjuk alkalmazásokkal. Kár, hogy a műanyagháza olcsó hatást kelt, illetve az is, hogy nem bírja sokáig: használattól függően mindössze 1-2 napot.


Specifikációk: 3,5 hüvelykes, 800x480 pixel felbontású, kapacitív TFT-kijelző; 512 megabájt RAM, 512 megabájt ROM; 3,2 megapixeles kamera; Android 2.1.

 

 

ZTE Blade
ZTE Blade

 

Mobiltelefon

LG Optimus GT540 galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

VINIKOR 2011-05-06 17:57:04

Nem értem, hogy középkategóriában miért ilyen gyenge videófelvétel van. QVGA/15 fps nagyon kevés. Minimum VGA/30 fps kellene.

Válasz

vampire17 - MMOpium 2011-05-04 18:17:35

Abszolut győztes a ZTE. Akinek már volt a kezében az tudja. X8-as játéktelefon mellette. Galaxy 3 még jó vétel, viszont ha egyszer láttad a Blade felbontását, másképp nézel a samsungodra! Jah és Blade-nél autófókusz, Zoom van, segédfény nincs.Illetve kis pontosítás: A RAM mérete 512 Mb és 2.2-es az android rajta (az újabbakon, a vodánál) a többi szolgáltató a napokban fogja kiadni a 2.2 frissítést.

Válasz

Order89 2011-05-03 11:14:02

Nekem is ZTE Blade-em van már lassan 5hónapos és semmi bajaSzinte már tökéletes lenne ha jobb procit,jobb kamerát meg akksit kapot volna nameg végre kijönne a 2.2-es frisités hozzá:/40e allati árért meg szinte ajándék volt:D

Válasz

n3gativ3cr33p 2011-05-03 06:26:57

...válasz 3err0r 14. kommentre:
 
Hidd el, hogy még az N8 12 megapixeles hiper-szuper kameráját is simán állva hagyja egy 10 rongyos, 5 megapixeles digicam. Videórögzítésben viszont eléggé ott vannak a mai közép/csúcskategóriás készülékek.

Válasz

n3gativ3cr33p 2011-05-03 06:20:27

A ZTE a kategória abszolút győztese. Nekem is volt, most váltottam X10i-re. Mikor felraktam eladni, kb. az összes többi fent szereplő készüléket ajánlották érte cserébe, sokan +kp ráfizetéssel is.

Válasz

Lord_KROK 2011-05-03 00:38:36

...válasz Paydogs 13. kommentre:
 
Az első telefonom (Nokia 5510) 7-8 napig bírta ha csak telefonálásra hazsnáltam/idle. A Nokia 7610 már csak 4 napig. A 6300-ásom meg 3-4 napig bírja. Egyre csökken az aku idő

Válasz

Lord_KROK 2011-05-03 00:35:29

...válasz dave147 6. kommentre:
 
Az RBM3-at felejsd el, eléggé vacak. Akkor már inkább a Nokia 6300-ásom

Válasz

Lord_KROK 2011-05-03 00:33:25

...válasz Paydogs 15. kommentre:
 
Nem szeretem hogy külön kell cipelni egy digitális gépet. A telefon minidg nálam van. Sokkal jobb.

Válasz

Paydogs 2011-05-02 21:51:45

kamerára fényképezőgépet kell venni... a kamera szvsz utólagos egy okostelefonban, hasznos ha van. én is sokszor rögzítek vele adatokat, de tájképekre, csoportképekre, stb-re fényképezőgépet viszek a partira is...

Válasz

3err0r 2011-05-02 21:19:27

én inkább gyűjtök... az X8 jópofa kis telefon (barátnőmnek vettem egyet), de nem egy férfias/komoly darab... de klassz, neki pont elég, de az androidon kívűl picit visszaesés a Samsung Ultra Touch-ához képest, legalábbis a kamera terén, mert az jóformán használhatatlan... (talán egy vaku segített volna, nagy bug) szvsz nem ruházok be, csak ha lesz pénzem legalább egy HTC Desire HD-re, vagy SonyEricsson Neo-ra, vagy Arc-ra...

Válasz

Paydogs 2011-05-02 20:00:04

a gt540 bírja akksival? imádom a telefonomat (nekem is optimusom van), de újkorában, és ma sem bírta 2-3 napig lazán... sőt, kissé komolyabb használat mellett (1-2 óra wifi, egy jópár telefonhívás, esetleg kis navigáció) nem bír ki 1 napnál többet... ezt tanusítja az is, amit a google I/O konferenciáján is mondtak az energiatakarékos programok írása előadás során: bekapcsolt kijelző, pörgő proci és pörgő wifi mellett a telefonok fogyasztása 400-450 mA, azaz a hozzá adott 1500 mAh-s akksit mintegy 4 óra alatt úgy leszívja mint a sicc... 42-48 mA-t szoktak óránként számolni az idle állapotra (amikor csak úgy van, várja a telefont, de nincs wifi, kijelző, stb), azzal bír kb 30 órát, ami nálam teljesen reális volt... no meg már nálam 2.3.3 van a telón, bekapcsolt JIT mellett, és "enyhén" gyorsabb azóta, de persze ez nem szériatartozék, tehát ok, hogy 2.1 szerepel a leírásban.

Válasz

Eskin - Electrose 2011-05-02 15:01:38

...válasz ATi0021 7. kommentre:
 
Illetve (ezt az előbb elfelejtettem beleírni) sok, az alsó-középkatergóriába tartozó mobilban nincs autofókusz és előfordul, hogy zoom sem - nem kell sokat várni tőlük ezen a téren (szerintem).

Válasz

Eskin - Electrose 2011-05-02 15:00:17

...válasz ATi0021 7. kommentre:
 
A kiegészítést köszönöm, javítottam, viszont fenntartom, hogy az X8-as nálam nagyon sokszor volt lassú - mondjuk ebben az is közrejátszhat, hogy teszteléskor általában elég sok alkalmazást feltelepítek a mobilokra, ebből-abból a szekcióból, hogy lássam, hogy szuperál a mobil.

Válasz

Eskin - Electrose 2011-05-02 14:58:26

...válasz Norbertnano 4. kommentre:
 
A cikk a szolgáltatóknál fellelhető androidos mobilokat veszi sorra, mint írtam is az elején, a függetleneket csak színesítésként vettem bele, és nem mindegyiket, hiszen rengeteg androidos telefon van. Talán majd egyszer egy másik tesztben.

Válasz

fahrenskill 2011-05-02 14:14:19

Jó a ZTE de nem ennyire... egy masszív középkategóriás telefon nagyon jó ár/érték aránnyal.

Válasz

Urmomismypennymount - Vindictus Hungary 2011-05-02 13:57:39

ZTE Blade a legjobb, ilyenem van pár hete és imádom! nagyon izmos, nagyon vékony, gyönyörű a kijelzője és a kamerája egyszerűen tökéletes! És lehet h a képen gagyi hatást, kell de ha megfogod elájulsz, iszonyat jól össze van téve, olyan hatást kelt h ha ezzel fejbe vágnak viszont átvágja a koponyádat!

Válasz

ATi0021 2011-05-02 12:28:32

Kicsit komolyabb munkát is bele tehetettek volna a cikkbe. X8-asom van és biza nálam nem lassú. 1.6-on és 2.1-en se. Sőt nem csak fehér, hanem fekete színben is kapható. Plusz ha negatívumról van szó akkor az autófókusz és zoom hiánya az. Ezen kívül tökéletesen megy. Végül még megjegyezném azt is, hogy ügyesebbek tehetnek rá nem hivatalos 2.2-t vagy 2.3.3-at is. Utóbbi még nem a legjobb, de kialakul az is.

Válasz

dave147 - Steampowered 2011-05-02 11:52:29

htc-t meg a rbm-t megnézném közelebbről :D

Válasz

fahrenskill 2011-05-02 11:41:39

Ez most valami ajánló lenne? Csak mert a fele az kb kukábavaló (wildfire pl), egyedül az x8, gt540, zte blade, galaxy mini, v845 ami ajánlható. Ezen kívül több pontatlanság is van... pl az x8ra van 2.1es android. A másik hogy még van egy pár androidos mobil 60k alatt ami nem rossz vétel... vagy az majd egy következő részben?

Válasz

Norbertnano 2011-05-02 11:37:27

És hol marad a Samsung Galaxy Gio? 60 alatt van és Galaxy 3nál jobb.

Válasz

god999 2011-05-02 11:29:01

Ha valaki androidos telefont akar akkor úgy is a jobb márkák közül fog válogatni itthon. Vagyis egy samsung vagy egy htc a legjobb döntés szerintem.

Válasz

hiroki 2011-05-02 11:22:13

ezek közül samsung galaxy vagy htc wildfire...

Válasz

biralo 2011-05-02 10:14:11

hm-Hm nehéz dió.Mert a felhasználok többségét nem az Op.rend,Neve-milyensége érdekli,bármilyen lahet,ha jó felépités,használata,könnyü,praktius!! A többi csak sallang vagy hab a tortán./lásd szám,gépek,Mac Os.WIN.Linux mindenki másra esküszik//Az ár??!!döntő főképpen hazánkban!! 100 Db milliárdost,25.000 Kb 50-100 milás jövelmüeket leszámitva,a nép /prolik/ kicsi jövedelmüek,vásárló erejük gyenge!! Persze nem muszáj olcso kaszlinak "Szar-Gagyi müszaki paraméterünek lenni!

Válasz