Mitől jó nekünk a DAB+?

Konkrét részleteket tudhattunk meg az Antenna Hungária sajtótájékoztatóján, hogy hol tart itthon a digitális rádióra való átállás, mi kell ahhoz, hogy ezt bárki élvezhesse és egyáltalán mi pluszt nyújthat? Arról is szó esett, hogy mivel hallgassuk és ezek a készülékek hol kaphatók, no és mibe fáj ez a rádióhallgatónak.

Kategóriák: Technológia, Kommunikáció, Fókusz

Szerző: Egri Imre 2009. február 20.

Szavazás

Ön mennyit áldozna DAB+ vevőkészülékre?

Semmit, jól elvagyok az FM rádiómmal.
Csak annyit, mint egy hagyományos rádióvevőre.
Legfeljebb 10 000 Ft-ot.
Legfeljebb 20 000 Ft-ot.
Legfeljebb 30 000 Ft-ot.
Legfeljebb 50 000 Ft-ot.
Akár 100 000 Ft-ot is.
Elvileg 2008. decemberétől már futhatna a digitális rádióadás kereskedelmi alapokon, de egyelőre csupán kísérleti adás érhető el. Technológiai értelemben a rendszer végleges, pusztán a rádiós tartalmakat készítő cégekkel folyik az egyeztetés, ezért nem beszélhetünk kereskedelmi adásról. A sajtótájékoztató fő üzenete az volt, hogy az Antenna Hungária továbbra is elérhetővé teszi a DAB+ rendszerű digitális földfelszíni rádiós sugárzást, hogy a rádióhallgatók kipróbálhassák azt. A digitális tartalom egyúttal hozzájárult ahhoz, hogy beinduljon a DAB+ digitális rádiókészülékek forgalmazása is Magyarországon. A kísérleti sugárzás újabb programokkal, a Sláger Rádió és a Magyar Katolikus Rádió csatornáival bővült, ezáltal az elérhető programok száma nyolcra emelkedett.


Miben és kinek jobb a DAB+, mint az FM?


Jelenleg gyakorlatilag az egész ország FM rádiót hallgat, ami egy jól bevált, elfogadott technológia, a készülékek olcsók, így az átállás az új DAB+ rendszerre a fogyasztók számára nem kifejezetten sürgető. Kezdjük tehát azzal, hogy miben nyújt többet a DAB+, mint az FM?

 

dabvevok_.jpg
Már most elérhető DAB+ vevőkészülékek, nem csak alap kivitelben,
hanem MP3 lejátszóval és akár iPod dokkolóval kombinálva


revouno_.jpgA fogyasztó szempontjából előnyt jelenthet a digitális, ezért zajmentes átvitel. A lényegesen jobb hangminőség, és az, hogy egyéb kiegészítő információk (elektronikus műsorfüzet, információk a folyó műsorról és felvételről, közlekedési szalaghírek) kerülhetnek sugárzásra, akár képi kísérőinformációkat is világgá szórhat a műsorszolgáltató az új rendszerben. Az sem mellékes, hogy egyetlen frekvencián akár 10-18 adó is továbbítható, ami a hazai szűkös frekvencia keretek között igen nagy fegyvertény lehet és a jövőben lehetővé teszi, hogy országos elérhetőséggel bírjanak rádióadók. Több lehet tehát az elérhető program, ami nagyon nagy mértékben, akár 15-20%-ra csökkentheti a sugárzás költségeit hagyományos FM sugárzás költségeihez képest. (Kérdés persze, hogy egyáltalán van-e kereslet ennyi adóra?)


A Híradástechnikai és Infokommunikációs Tudományos Egyesület (HTE) Digitális Rádió Köre által készített, a digitális rádiózással kapcsolatos fogyasztói elvárásokat vizsgáló 2008-as közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 74%-a a zajmentes vételt, közel 50%-uk a kifogástalan hangminőséget, 41%-uk pedig a programválasztékot emelte ki, mint a digitális rádióval kapcsolatos legfontosabb elvárásokat. A kutatásban részt vettek slágereket, híreket, kabaréműsorokat, jazz- és világzenei műsorszámokat hallgatnának legszívesebben a digitális platformon. A válaszadók 7%-a már egyetlen számára kedvező csatorna elérhetősége esetén is vásárolna DAB+ vevőt, közel 65%-ukat pedig már 3-5 csatorna megléte készülékvásárlásra ösztönözné.


Milyen tartalom elérhető jelenleg, és hol?


Az Antenna Hungária DAB+ rendszerű digitális rádiós kísérleti sugárzása Budapesten és környékén érhető el, a lefedettség országos kiterjesztése folyamatosan zajlik. (Tapasztalataink szerint kültéren botantennával boldogulunk, de beltéren ez nem mindig elegendő)

 

dab_lefedettseg_.png
 

 

Mint ismeretes, az Antenna Hungária 2008. decemberéig kiépítette a digitális földi rádióhálózat első ütemét, melynek lakossági lefedettsége megközelíti a 30%-ot. Ezt követően a társaság kísérleti sugárzást indított a DAB+ digitális földfelszíni rádióhálózatán, mely 2009. január 23-ától érhető el Budapesten és környékén, és kezdetben a Magyar Rádió MR1, MR2 és MR3 csatornáit, valamint a Swiss Satellite Radio három csatornáját tartalmazta (Swiss Jazz, Swiss Classic és Swiss Pop). A kísérleti sugárzás február közepén a Sláger Rádió és a Magyar Katolikus Rádió csatornáival bővült, ezáltal az elérhető programok száma nyolcra emelkedett. Az AH tervei szerint a következő hónapok során végleges megállapodások születnek és fokozatosan megjelennek  a közszolgálati és kereskedelmi csatornák az új platformon, ezáltal a hallgatók számára a tartalomválaszték jelentősen bővülhet.


9 tranzisztoros Sokol rádióval bejön?


A rossz hír az, hogy bizony új vevőkészülék kell az újfajta adáshoz. Kicsit emlékeztet a helyzet a DVB-T friss esetére, mikor is már a kísérleti időszakban árulni kezdték itthon a DVB-T vevővel felszerelt tévéket, de azok közül sok nem támogatja a véglegesen alkalmazott MPEG-4 tömörítést, csak az MPEG-2-t, ezért ezek Magyarországon ma használhatatlanok. A DAB+ egy kicsit ilyen a DAB-hoz képest, jobb annál, de a DAB vevők nem alkalmasak DAB+ vételre, erre ügyeljünk, ha külföldről rendelünk készüléket. Szerencsére nem sokan ruháztak be eddig a más országokban futó, de itthon használhatatlan DAB rádiókra.

 

sangean_.jpg
A fejlettebb, Hi-Fi minőségű készülékek ára 70-100 ezer forint körül várható,
képünkön a Sangean modellje

 

A sugárzás megindulásával párhuzamosan megkezdődött a DAB+ képes rádiókészülékek forgalmazása is Magyarországon, jelenleg 4, hamarosan pedig már 6-8 típusú készülék érhető el a kiskereskedelmi forgalomban, legalábbis a sajtóesemény alkalmával bemutatóra meghívott Infopatika és Optitech importőr cégek kínálatában. A készülékek között találunk konyhai és táskarádiókat kiváltó hordozható modelleket, MP3 lejátszóval integrált DAB+ kompatibilis zsebrádiókat, de a Hi-Fi toronyba illeszkedő tunert és modern, média kliensként, internet-, FM- és DAB+ vevőként, sőt, iPod dokkolóként is helytálló darabokat is.

 

sangeanmobil_.jpg
Az alapkészülékek ára többszöröse lesz a hagyományos FM vevőkének
 

Tekintettel az egyelőre jelképes volumenű keresletre, jelenleg a legolcsóbb készülék is 30 000 forint körül jár, a komolyabbakért 70-100 ezret is elkérnek. A kereslet komolyodásával az árak is szelídülnek, de valljuk be, hogy nehéz elképzelni, hogy a nyugdíjas bácsik-nénik, akik eddig 1000-3000 forintért beszerezhettek egy kisrádiót, azok majd tízezreket adnak ki funkcionálisan ugyanarra a célra.  A teljes, kényszerítő erejű átállás persze még messze van, de azért „odafent” jó lenne addig is elgondolkodni azon, hogyan marad a rádió továbbra is mindenki, azaz bárki médiája.

Technológia

Technológia videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

KE 2012-01-05 15:01:27

A DAB+ kifjezetten egy lenyúlás, a DAB -ami jó az osztrákoknak, de itt egy meghatározott üzleti körnek nem -ezért kitalálták a DAB+ .Ha van egy autó, amiben DAB+ van, németországban ahol DAB van, mit ér vele.Olyan ez mint alagutat építeni a sivatagban. Valaki jól jár - de nem mi.

VG 2011-06-17 11:28:53

Van egy ilyen rádióm,be is jön minden adó,RDS kiírja az állomások nevét,csak éppen nem szól egyik sem.Pedig a készülék nem hiszem,hogy hibás,mert FM vagy CD módban tökéletesen szól.
Veresegyház

kerekpar 2011-02-06 17:02:48

Sziasztok
én ujpesten lakom már 2 éve vettem egy dab+rádiot. Nem bántam meg hogy megvettem .jóbban szol kedveszöbb a hang.
Remélem minnél hamarabb lesznek uj adok is rajta.Ára nem volt olcso ez egy wft-1 es.sokat szolnálam hifi toronyba illeszkedik .szuper nagyon remélem hamar megszünik az analog adás .És csak a dab + lenne

dabdab 2010-02-07 17:26:54

Nem értem,miért kell egyből DAB+-on sugározni,mikor itt még az egyszerűbb DAB se terjedt el,ami külföldön érdekes módon mégis megfelel.Csak nem azért van ez,mert azok,amik DAB+-t is fognak,ötször annyiba kerülnek,mint az egyszerű mezei,külföldön kapható DAB?Nekem van egy ilyen rádióm,Pesttöl 10 kilométerre próbálgatom,de semmi nem jön be rajta.Ja,persze,külföldi,pár ezer forintos,az itt nem jó természetesen.Azt hiszem,inkább DAB sörre fogok ehelyett beruházni.

aljuzer 2009-04-01 14:30:32

HM-HM a mai stereo adásokat remekűl lehet fogni,országosan,és 2-300EFt-os kaszlikkal.FM mósorok.Kell a fejlődés,csak kérdés ezt a minőséget mennyiért,lehet megkapni,mert Piszok Drága.Na és evvel is ugy járunk mint a Földfelszini ingyenes DIGI TV-velNics HD-műsor,nem foghato semmi,Na ennyit a Magyar Kapkodás-rol.

AA 2009-03-16 22:35:45

64kbit/s mal adnak ezt nevezik minőségnek.Ki fog ezért ennyit fizetni.Akkor inkább az analóg fm.

sir 2009-02-20 13:59:49

Nem hinném, hogy lekapcsolják csak úgy az általad említettek miatt sem. Ráadásul ahogy én tudom ezek a készülékek "kombó" készülékek, vagyis meghagyják a régi "kedvenc" adások hallgatásának lehetőségét, a mellett, hogy behozzák a képbe a DAB+ -t. Azért én bizakodnék, hogy jönne még 1-2 jó hallgatható rádióadó...

Csaba 2009-02-20 13:27:00

Az autórádiókról nem is nyilatkoztak, pedig a legnagyobb hallgatói kört az úton levőknél kell keresni. Hol és menyiért lehet majd kicserélni a rádiókat, kénytelenek leszünk az akár 100 ezer forintos HIFI fejegységet a szemétbe dobni, ha megtörténik a DAB+ ra való átállás? A mai kocsik nagy része még 2019-ben is az utakon lesz...
/remélhetőleg/

Legfrissebb hozzászólások

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39

Késnek a Firefox 12 újdonságai
"Tegnap jött ki a Firefox 10, igen jóra sikerült verzió. Első blikkre azt..."

2012-02-01 07:38:13