Hirdetés

15 perc alatt tölthet fel a következő okostelefonod



|

A grafénalapú G-King hétszer jobb a lítium-ionos akkumulátoroknál.

Hirdetés

Ma még egészen hihetetlen dolognak hangzik, hogy az okostelefonunk vagy éppen a laptopunk mindössze 15 perc alatt teljesen feltöltse a lemerült akkumulátorát. Azonban nagyon örülnénk mindennek. 

Hirdetés

Ezt a bravúrt segíthet elérni a világ első olyan akkumulátorcsomagja, amely már grafént hasznosít. Pontosan ilyen teljesítményt ígér. A kínai Dongxu Optoelectronics mutatta be, G-King névre hallgat, és 4800 mAh-s kapacitással rendelkezik. 

A gyártó ígérete szerint 13-15 perc a teljes feltöltés, ráadásul nem egyszer bírja ki a teljes merítést és újratöltést - hanem 3500-szor. Ezzel állítólag hétszer erősebb, mint egy hagyományos lítium-ionos akkumulátor. 

A grafén hatalmas áttörést jelenthet az üzemidő és az akkuk világában, ráadásul lehetővé tenné a hajlékony kijelzők használatát is, valamint az elektromos autók további fejlesztéseit. 

A G-Kinget még július elején mutatták be Kínában. Sajnos még nem az év végén piacra kerülő okostelefonokban kap majd helyet a technológia, de a termék bemutatása azt jelzi, hogy jó úton haladnak a fejlesztések. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.