Hirdetés

2K-s kijelzőt kaphat a Galaxy S5



|

Az evleaks azt is biztosra veszi, hogy lesz benne ujjlenyomat-olvasó.

Hirdetés

A kiszivárogtatásokban élen járó evleaks szerint a Samsung következő zászlóshajója a Galaxy S terméksorozatot viszi tovább, így az új modell a Galaxy S5 nevet viseli majd. Amellett, hogy ezt az információt megerősítették, azt a pletykát is biztosnak mondják immáron, hogy a készülék 2K-s kijelzőt és ujjlenyomat-olvasót kap

Hirdetés

Ezeket a funkciókat már korábban is emlegették a Galaxy S5-tel kapcsolatban, de természetesen most sem a Samsung volt az, ami hivatalosan megerősítette volna a feltevéseket. Ehelyett az evleaks sikeresen rátette a kezét néhány képre, amelyek könnyen lehet, hogy ezúttal is az igazságról árulkodnak. 

Az elsőn egy kijelző látható, amin a Galaxy S5 felirat látható, míg a másik kettő egy-egy APK-t említ. Az egyik alkalmazás a "FingerprintService", míg a másik a "3DTourViewer_WQHD". A WQHD-s kijelző ha minden igaz, 2K-s, tehát 2560 x 1440-es felbontást jelez. A Galaxy S5-öt már hónapok óta emlegetik, így nem lehetetlen, hogy a februári Mobile World Congressen is feltűnik. Ha mégsem, akkor márciusban vagy áprilisban számíthatunk rá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.