Hirdetés

5 dolog, amit az androidosok utálnak az iOS-ben - második rész



|

Mutatunk még 5 dolgot, amit sok év Android után nehéz megszokni az iOS-ben.

Hirdetés

Szerencsére az operációs rendszerek nem egyformák, így mindenki a saját ízlése és igényei alapján tud választani, még a mobilpiacon is. A két legkedveltebb között is óriási különbségek adódnak, így adott esetben más és más embernek szól az Android és az iOS. Sok év után egyikről sem könnyű átállni a másikra. Cikksorozatunk első részében már mutattunk öt olyan dolgot az iOS-ben, amit utálnak az androidosok (majd fordítva is összeszedtünk párat). Most következzen még öt. 

Hirdetés

 

Váltás az appok között

Az Apple mobil rendszerén a multitasking kicsit más, ennek jegyében persze az appok közötti váltás módja is eltér. Az iOS-ben ezt úgy tudjuk megtenni, ha a Home gombot egymás után kétszer nyomjuk meg. Amennyiben egymás után többször kell egyik programból a másikba mennünk, akkor a folyamatos dupla gombnyomások egy idő után kellemetlenek is lehetnek - főleg, ha valaki több évig Androidot használt. 

 

Kétszer kell megnyomni

 

Egyedi csengőhangok

Az egyedi csengőhangok beállítása iOS alatt is kivitelezhető feladat, azonban sokkal nehézkesebb, mint a robotos rendszeren. Az almás OS-en elsőként egy PC-n kell elindítani az iTunest, majd felvenni az AAC formátumba konvertált hangfájlt. Ezt utána már lehet szinkronizálni az iPhone-ra. Mindezek után nem szabad meglepődni azon, hogy nagyon sokan beérik az Apple gyári csengőhangjaival. 

 

Lebegő appok, felugró ablakok

A Facebook Messenger chatfejei jó példát jelentenek arra, ami Android után iOS-en újabb kellemetlenség lehet. A robotos rendszeren lehetőség van lebegő buborékokba bezárni az alkalmazásokat, amelyeket tetszés szerint lehet vonszolni a kijelzőn, egyszer odanyomva pedig megnyitni, illetve újra visszazárni. Az iOS nem teszi lehetővé az effajta lebegő elemek használatát, így itt egy értesítést kapunk, amit lehúzva tudunk elolvasni. Közvetlen válasz nem minden alkalmazásnál van, a válasz gomb pedig az appot nyitja meg. 

 

Itt nincs chatfej

 

Vezérlőközpont

Az iOS különválasztotta az értesítéseket a vezérlést biztosító kapcsolóktól: az egyiket felülről, a másikat alulról kell előhúzni. Ez egyáltalán nem rossz megoldás, azonban aktív billentyűzetnél akár problémás is lehet. Az mindenesetre biztos, hogy Android után beletelik némi időbe, mire valaki megszokja, hogy alulról kell simogatni a képernyőt. 

 

Mantis
Mantis
Alulról jön elő

 

Galéria

Az iOS fotós appja egy pillanatok nézetben gyűjti csoportokba a képeinket, amelyeket dátum szerint rendez. Egyesek szeretik ezt a nézetet, mások szerint nem annyira hasznos, és sok helyet el is vesz, nagyobbnak mutatva a galériát, mint amekkora. Bár van külön Albumok nézet, azonban az iOS szeret sok dolgot a Filmtekercsbe rakni, még a letöltéseket is - ami szintén kellemetlen lehet az Android módszere után. 

 

Ti az Androidot vagy az iOS-t szeretitek jobban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.