Hirdetés

A Samsung örökre végzett a Galaxy Note szériával



|

Pénzügyileg is nagy csapás a Galaxy Note 7, amelynek még mindig nem tudja a Samsung, hogy mi baja. Egy tipp azért van.

Hirdetés

A Samsung leállította a Galaxy Note 7 forgalmazását és gyártását, a felhasználókat pedig arra kérte, hogy mielőbb küldjék vissza az összes készüléket. 

Hirdetés

Oroszországi jelentések szerint a Samsung azóta azt is eldöntötte, hogy örökre végzett a Galaxy Note szériával - pontosabban a névvel, Note nevű eszközt a jövőben ugyanis többé nem dob piacra. Az oroszországi Samsung névtelen forrásai szerint a vezetők aggódnak, hogy a Galaxy Note széria megítélése végérvényesen megsérült. 

A Galaxy Note 7 pénzügyileg is nagy bukás, ugyanis a Samsung frissítette a várakozásait, amelyek a harmadik negyedéves működési nyereségre vonatkozóan 33 százalékkal csökkentek. Ez egy év után először jelent majd éves csökkenést, pedig a Galaxy S7-tel a Samsung erős felszállópályára állt. 

A vállalat a tőzsdén is megérezte a történteket, a cég a piaci értékéből 17 milliárd dollárt veszített. 

Az egyik legnagyobb gond pedig továbbra is az, hogy a Samsung több száz mérnöke az elmúlt hetek alatt egyetlen egyszer sem tudta reprodukálni a hibát laborkörnyezetben, vagyis még mindig nem tudják, hogy mi baja a Galaxy Note 7-nek. Egyes tippek szerint a két oldalon lekerekített ház miatt nincs hely az akkunak. Más források szerint a Samsung vezetői arról árulkodnak, hogy az SoC-t tuningolták fel a mérnökök a szokásosnál gyorsabb töltés érdekében, mindezt viszont nem bírja az akkumulátor. 

# Frissítés: az amerikai hatóságok hivatalosan is elrendelték a második visszahívást. A Samsung több helyen pénzbeli kedvezményeket vagy kuponokat ad a visszaküldött Galaxy Note 7-ek ára / a Galaxy S7 mellé. A Samsung akkor is visszaveszi a Galaxy Note 7-et, ha valaki már használtan vásárolta. Egy szóvivő szerint a visszaszállított modellek közül egyet sem terveznek megjavítani. A Samsung hivatalos tájékoztatást ígért a következő hetek során. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.