Hirdetés

Androidos mobilokra is jöhet a Sailfish OS?



|

A Jolla komolyan fontolgatja a rendszer széles körű elérhetővé tételét.

Hirdetés

Az ex-nokiások által alapított Jolla Finnországban a héten elérhetővé tette az első okostelefonját, a MeeGo-alapú Sailfish OS-t futtató készülék az elkövetkező hónapokban további 135 országban kerül majd piacra. Ugyan a hardver nem csúcs, ám részben az operációs rendszerének köszönhetően az utóbbi évek egyik legérdekesebb telefonjáról van szó.

Hirdetés


A finn Talouselämä beszámolójára hivatkozva a The Next Web hírül adta, hogy a Jolla vezérigazgatója szerint megfontolás alatt áll az Sailfish szélesebb körű elérhetővé tétele, ugyanis azt elméletileg nem nehéz Androiddal piacra került telefonokra telepíteni, így igehirdetés céljából nagyjából a CyanogenModhoz hasonlóan akár egyénileg is installálhatóvá tehetnék. „Kínában a vásárlók fele frissíti a régi és olcsó telefonját újabb Androidra” – illusztrálta a helyzetet Tomi Pienimäki.


A részletek egyelőre nem tisztázottak, továbbá a Jolla azzal is tisztában van, hogy jó eséllyel közvetlenül nem tudna bevételhez jutni az utólagos telepítőkből, éppen ezért a fizetős extra szolgáltatások nyújtása és hirdetések a kezelőfelületen való megjelenítése is a kalapban van.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.