Hirdetés

Az 5G-n dolgozik az EU és Dél-Korea



|

1,57 milliárd dollárt költenek el a következő években az 5G-re.

Hirdetés

A dél-koreai kormány arról adott hírt, hogy a jövőben az Európai Unióval közösen fejlesztenek új technológiákat és szabványokat a következőgenerációs mobilinformációs- és kommunikációs hálózatokhoz. A kutatásokat és fejlesztéseket együtt tervezik és hajtják majd végre, méghozzá azért, hogy világszinten működő 5G-s hálózatot vezessenek be, minél előbb. 

Hirdetés

Dél-Korea már korábban is a mobiltechnológia úttörőjének számított, elvégre az első ország volt, ahol LTE-A hálózatot indítottak útjára. Az idei évben az ország kormányzata már kijelentette, hogy 2020-ra bárki használhatja majd az 5G-s hálózatokat. Tesztelnek persze a készülékgyártók is, legutóbb a Samsung hajtott végre sikeres 5G-s teszteket

A következő évek során összesen 1,57 milliárd dollárt költenek majd el arra, hogy életet leheljenek az 5G-s hálózatba. Természetesen az EU együttműködése segíti a projektet, ugyanakkor Európa számára is nagy előnyökkel jár. Az EU saját bevallása szerint is fontos, hogy az élen járjanak ilyen tekintetben, ugyanis míg az 1990-es években így volt az a GSM-mel, addig a 4G esetében lassan reagált Európa. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.