Hirdetés

Az Acer is gyárthat Windows Phone-alapú okostelefont



|

Amennyiben kellően népszerű a Windows Phone, az Acer is beszállna.

Hirdetés

Az Acer jelenleg kizárólag az Android platformmal foglalkozik, ami az okostelefonokat illeti. A cég egyik alelnöke, Allen Burnes ugyanakkor egy interjúban elárulta, hogy a Windows Phone is érdekli őket, azzal a feltétellel, hogy a platform elég népszerű lesz Európában. 

Hirdetés

Burnes szerint amennyiben a Windows Phone piaci részesedése 15 százalékra emelkedik Európában, akkor az Acer is gyártana Windows Phone-t futtató okostelefont. Ez alatt a gyártó nem szívesen kockáztatna a Microsoft mobil operációs rendszerével. 

Jelenleg az Acer egyetlen Windows Phone-os okostelefonja az Allegro, de az már majdnem három éves. A különböző elemzőcégek statisztikái szerint azonban a WP-vel kapcsolatos eladások körülbelül megduplázódtak az utóbbi egy évben. Ennek tükrében könnyen lehet, hogy az Acer hamarabb beszáll a gyártásba, mint azt a legtöbben gondolnák. A pletykák szerint a Sony és a Samsung is komolyan érdeklődik a Microsoftnál, aminek az egyetlen komoly, igazi partnere jelenleg a Nokia. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.