Hirdetés

Az Apple társalapítója nem érdeklődik az iPhone 5C iránt



|

Steve Wozniak soha nem rejtette véka alá a véleményét és most is bátran bevallja, hogy egyáltalán nem csigázta fel az olcsóbb iPhone.

Hirdetés

Sokan várták az olcsósított iPhone megjelenését, melyről folyamatosan eltérő információtartalmú pletykák érkeztek. Először arról hallhattunk, hogy valóban olcsóbb lesz, majd később kiderült, hogy mégsem annyira, de végül eljött a nagy leleplezés pillanata. Sokan örültek, mert a világ boldogabbik felén valóban olcsó lett az iPhone 5C, míg idehaza továbbra is a megszokott trend dívik, vagyis kemény pénzeket kell fizetnie a felhasználónak ahhoz, hogy a metrón egy ilyen telefont téphessenek ki a kezéből.

Hirdetés

Steve Wozniak (Woz) egy őszinte ember és ezt elég régóta tudjuk róla, hiszen korábban is kendőzetlenül elmondta véleményét mindennel kapcsolatban, ami az Applet érinti, hiába függ az ő jóléte is valamelyeset a cupertinoi cég szekerének szaladásától. Tudjuk, hogy nagyon jónak tartja az Androidos csúcsmobilokat, maga is kifogásolta nem olyan régen az Apple termékeiből hiányzó innovációt, sőt, véleményezte a Steve Jobs filmet. Utóbbiról azt mondta, hogy nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogy a moziban látható, ugyanakkor a rá jellemző jóindulattal hozzátette azt is, hogy teljesen megérti a változtatásokat, amennyiben ettől lesz szórakoztatóbb a film.

Most pedig a Wired által készített interjúban többek között az olcsó iPhone-ról is beszélt, ami nem különösebben mozgatta meg. Itt úgy fogalmazott, hogy "nem láttam túl sokszor az iPhone 5C-t, mert nem keltette fel az érdeklődésem...csak néhány képet láttam az interneten, de nem tudta megragadni a figyelmem." Hozzátette azonban, hogy általában a csúcskategóriás eszközök iránt szokott nagyobb lelkesedést táplálni, így például sokkal jobban megmozgatta az iPhone 4 és 5, melyeknek a szépségük igazán magával ragadta. Az iPhone 5S pedig még erre is rátett egy lapáttal, olyannyira, hogy úgy érzi, kénytelen hármat is venni belőle, hogy mindhárom színben csodálhassa. Végül azért mentette az olcsó iPhonet is, mondván "Nem kavart fel az iPhone 5C, de hé, ez egy hatalmas piac és én csak egy ember vagyok a sok közül".

Azt tehát nem mondta, hogy bármi kifogása lenne a termékkel, mindössze számára nem ez az a dolog, ami igazán lázba hozza, de ezúttal semmiféle kritikát nem fogalmazott meg, sem a telefont, sem az Applet illetően. Ellenben beszélt még az okosórákról, melyekkel kapcsolatban leginkább az a problémája, hogy szerinte tulajdonképpen olyannak kellene lennie, mint az okostelefonoknak. Itt persze nem arra gondolt, hogy egy 3,2 hüvelykes valamit szeretne a csuklóján hordani, de mindenképpen nagyobb kijelzőt tartana célszerűnek és nem akkorát, mint amekkorával egy iPod nano rendelkezik.

Elképzelése szerint sokkal szerencsésebb lenne, ha az okosóra nem állna Bluetooth kapcsolatban a telefonnal, onnan nyerve az információkat, hanem önálló egység lenne, saját erejéből oldva meg az internetezést, és egyéb dolgokat. A Google Glass-szel kapcsolatban egyértelmű lelkesedését fejezte ki, hozzátéve, hogy neki is kellene egy, mert a tesztelésbe nem tudott bekapcsolódni, idő híján.

Láthatjuk tehát, hogy Steve Wozniak hiába az Appe társalapítója, teljesen objektíven látja a dolgokat, nincs benne részrehajlás és bármikor képes pozitívan nyilatkozni az almás cég konkurenciájának termékeiről is, ha azok valóban jók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.