Hirdetés

Az igazán hasznos mobil-újdonságok



|

Miközben a gyártók új mobiljaik leleplezésére készülnek, mi is álmodozunk, milyen valóban hasznos újdonságok láttán örülnénk csak igazán.

Hirdetés

Az új mobiltelefonok fejlesztésénél nem szabad megragadniuk a mérnököknek a hasznos és értelemszerű előrelépésnél, valami olyanra is szükség van, amivel a gyártó és a mobil bekerülhet a hírekbe, valami, ami miatt mindenki erről beszél és ki akarja próbálni. Pedig a legtöbb esetben már bebizonyosodott, hogy ezek a funkciók feleslegesek, haszontalanok. Mi olyan funkciókat, szolgáltatásokat sorolunk most fel, aminek a komoly fejlesztése láttán igazán, tiszta szívből tudnánk örülni.

Hirdetés


Normál méret

Az már bebizonyosodott, hogy értékelhető, sőt, egyes régiókban komoly piaca van az óriási mobiltelefonokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenkinek nagyobb telefonra van szüksége. Az 5,7-6 col már óriási és kényelmetlen zsebben hordani. Az 5-5,5 col közötti méret bőségesen elegendő, ezen minden információt el lehet rendezni olvasható méretben. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy egyre népszerűbbek a 4,5-5 colos készülékek, sőt, kifejezetten azok a modellek, ahol a kis méret nem ment a minőség és a teljesítmény rovására. Egy kicsi telefon is lehet csúcskészülék.


Jobb audio

A mobil rengeteg eszközünket kiváltotta, ám ma már nem szeretnénk kompromisszumokat kötni. Ez igaz a zenelejátszásnál is, így a mostaninál még sokkal jobb hangminőséget és még jobb szoftvert szeretnénk, hogy ne sírjuk vissza régi eszközeinket.


Le a tokokkal

A szupervékony telefonok nagyon jól néznek ki és mindig élmény a kezünkbe venni egy-egy új modellt a bemutatón vagy amikor a tesztlaborba megérkezik. Amikor azonban a hétköznapi használatra kerül a sor, már nem szívesen dobálózunk a méregdrága telefonunkkal - és ezzel mindenki így van. Ehelyett rohanunk a boltba, hogy tokot vegyünk rá, amely nem csupán oldalirányban, de vastagságban is megnöveli a telefont, sőt, elveszítjük a prémium borítás kellemes tapintását és még a súly is gyarapodik.
Ehelyett olyan telefon kéne, amelyik már eleve nem csúszik a kezünkben, emellett strapabíró annyira, hogy nem kell tartanunk az idő előtti elhasználódástól vagy attól, hogy pár centiméterről az asztalra ejtve a telefon máris bereped vagy szimplán elromlik.


Üzemidő

A csodaakkumulátorok sehol, ezért nincs mese, még nagyobb akkumulátor kell a telefonokba - mondjuk 3000-4000 mAh között. Emellett takarékosabb SoC-k, intelligensebb energiagazdálkodás és alacsonyabb fogyasztású kijelző is kell. Mindezt ideálisan egészíti ki a gyorstöltés, ami nagyon hasznos, és ide sorolnánk a Qi-töltést, vagyis a zsinórnélküli töltést, amely ha lassú is, de kényelmes és kíméli az USB-csatlakozót.


Ti milyen új tulajdonságot vagy szolgáltatást szeretnétek leginkább új mobilotokban látni?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.