Hirdetés

Bajban a Sony Xperia?



|

Hazánkban (is) népszerűek a Sony Xperia telefonok, nem is alaptalanul, de kérdés, hogy meg tudja-e tartani a japán cég a pozícióját a feltörekvő kínai gyártók nyomása mellett. Aggasztó híreket kaptunk.

Hirdetés

A Sony mérnökei nem pihentek 2015-ben sem és idén is biztosan készen állnak már az újabb modellekkel, de a piac nem fogadta kitörő lelkesedéssel az új modelleket. A piacon ehelyett egy trónfosztás, vagy legalábbis annak a kísérlete zajlik éppen, ahol a kínai és egyéb, eddig ODM vagy OEM gyártók kiléptek az árnyékból és saját márkanevek alatt piacra dobták saját termékeiket. Ehhez a tőkéjük adott, a fejlesztés és gyártás sem gond és nagyon agresszívak, ami az árazást illeti. A Sony, LG, Samsung, Apple és még sorolhatnánk a régi gyártókat, érzik is ezt a fenyegetést: a piac egy év alatt jelentősen átrendeződött és nem egyszeri fellángolásról van szó, trend is megfigyelhető ebben, az új gyártóknak pedig eszük ágában sincsen elhagyni a csatateret, sőt!

Hirdetés


Xperia gondok

Az elmúlt évek igen nehezek voltak a Sony-nak. Fel kellett például adnia a notebookok világát és a tévék terén sem olyan erős már, mint régebben. Ami dübörög, az a Playstation szekció, ahol a konzol sorra halmozza az eladási és egyéb sikereket, vagyis bevételt termel.


Az Xperia mobil vonalról mindez már nem mondható el. A világpiacon 2014-ben még stabil 8. helyen állt a cég, ám 2015-ben az Xperia mobil divízió közel 500 millió dolláros veszteséget termelt, a TrendForce jelentése szerint pedig ki is esett a TOP10-es listából. A Sony vezetősége is veszteséggel számolt 2015-re, ám jelentősen szerényebbre, nagyjából a felére. A Sony vezetője, Kazuro Hirai is kijelentette már, ha ez a trend folytatódik, alternatív megoldásokhoz fognak folyamodni. Hogy ez mit jelent, azt nem tudni, de hogy jót nem, azt biztosra vesszük.


Mit kéne változtatni?

Erről mindenkinek megvan a véleménye, de hogy pontosan mi válna be, azt nehéz megmondani. Anélkül, hogy bárki megvádolna a Sony Xperia mobilok leszólásával, azért egy-két ötletünk nekünk is van. Miközben köztünk és a családban, ismeretségi körben is több, elégedett és boldog Sony Xperia mobil felhasználó van, azért nem csoda, hogy a Z5-ös széria nem aratott elsöprő sikert. A sok, lelkes és friss gyártó izgalmas újdonságokat, érdekes (persze nem minden esetben hasznos) dizájnt hozott be. Mindezt megfejelték erős marketinggel, agresszív árazással és erős hardverrel.


A Sony ezzel szemben maradt a már több generációval ezelőtti dizájnnál (átlag felhasználó számára simán összetéveszthető a Z1, Z3 és a Z5), mindenek felett kezelte az egységes felületet és megjelentést, az árakat pedig a felsőbb régióban tartotta. Egyes gyártók kipécéztek maguknak egy-egy területet, amiben a legjobbra törekednek minden terméküknél. Ez lehet akár az üzemidő, akár a teljesen egyedi kezelőfelület, a minőségi selfie stb.


Mi nagyon drukkolunk a Sony Xperia divíziónak, egy jó gyártó tűnne el a piacról, ha a Sony az említett "alternatív megoldásokhoz" folyamodna. Reméljük, az MWC-n ellop némi rivaldafényt a Sony a vetélytársaitól.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.