Hirdetés

Bemutatták a legsikeresebb Windows-telefon utódját



|

A Microsoft azt reméli, hogy a Lumia 530-cal tovább erősítheti pozícióját a low-end készülékek piacán.

Hirdetés

A Microsoft szerdán mutatta be az eddigi legsikeresebb Windows-telefon, a Nokia Lumia 520 utódját. A meglehetősen kedvező árú Lumia 530 (Európában nettó 85 euróért lesz megvásárolható) négymagos processzort, 512 MB RAM-ot és 4 GB-os háttértárat kapott. Az 520-tól eltérően nem szögletes, hanem lekerekített sarkú műanyag házba csomagolták; az előd 4 hüvelykes kijelzőjét és 5 megapixeles, vaku nélküli kameráját is megörökölte. Fontos újdonság, hogy a nemrég piacra dobott Lumia 630 után ez a második olyan Windows Phone-os készülék, amely fizikai helyett szoftveres „on-screen” gombokat kapott.

Hirdetés

Az új telefon a Windows Phone jövője szempontjából is kiemelt szerepet játszhat. Az 520 népszerűsége révén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a platform az Android és az iOS után a világ harmadik legelterjedtebb operációs rendszerévé váljon. Most, hogy a Google a feltörekvő országokban és a low-end kategóriában igyekszik megerősíteni piaci helyzetét az Android One-nal és olyan eszközökkel, mint a Moto E és Moto G, a Redmondnak olyan placcon akadhat komoly versenytársa, ahol a legnagyobb sikereit aratta.

A Microsoft a tervek szerint szimpla és dupla SIM-es kivitelben, narancssárga, zöld, fehér és sötétszürke színekben, cserélhető hátlappal dobja majd piacra a Lumia 530-at. Forgalmazását várhatóan augusztusban kezdik majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.