Hirdetés

Divat lesz az íriszszkenner



|

A Galaxy Note 7 után rengeteg okostelefonban jelenhet meg az új alkatrész.

Hirdetés

A Samsung Galaxy Note 7-ről gyakorlatilag már minden kiderült, így az augusztus 2-i bemutató előtt már tudjuk, hogy az egyik nagy újítása az íriszszkenner lesz. 

Hirdetés

Ez ugyan nem szokatlan az ágazatban, azonban kétségtelenül az első komoly androidos készülékről van szó, amibe bekerül a technológia. Mindenki arra kíváncsi, hogy vajon ez lesz a következő nagy érdekesség vagy csúfos bukásnak bizonyul (sokan a Galaxy S5 ujjlenyomat-olvasóját hozzák fel párhuzamként). 

A jelek szerint mindegy, hogy mekkora siker lesz, a többi gyártó már ráállt az íriszszkennerre. Az iparági források alapján a Xiaomi, a LeEco és a 360 Qiku is dolgoznak a saját íriszszkennereiken, okostelefonokba. 

Ugyanezen források szerint az Apple is ugyanezt teszi, az iPhone-ba viszont leghamarabb 2018-ban kerülhet be az új biometrikus technológia. 

A biometrikus szkennerek termelését a Qualcomm, a Truly Opto-Electronics, az O-film Tech és a Beijing IrisKing is emelte. 

Miközben az ujjlenyomat-olvasók mára pontosak, gyorsak és olcsók lettek, addig a hackerek rájöttek, hogyan lehet könnyen becsapni ezeket, és feltörni a készülékeket. A gyártók biztosabb megoldást kerestek, ezért fordultak az íriszszkenner irányába. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.