Hirdetés

Életek mentésében segédkezhet a Google Glass



|

Egy geek tűzoltó a munkáját megkönnyítendő kísérletezik a szemüveggel.

Hirdetés

A többség számára egyelőre meglehetősen homályos a Google Glass okosszemüveg rendeltetése, amely teljesen érthető annak fényében, hogy valójában még a programozók is csak a potenciális felhasználási lehetőségein gondolkodnak. Különleges esetekben ettől függetlenül mindenképp jó szolgálatot tehet a kütyü, az észak-karolinai Rocky Mount egyik tűzoltója például a saját és társai munkáját a jövőben segíteni képes alkalmazások írásával kísérletezik a szabadidejében.

Hirdetés


Patrick Jackson eddig két alkalmazást írt az #IfIHadGlass program keretében kapott szemüvegére: az egyik a vészhívások alapján navigációs információkat és jegyzeteket jelenít meg az aktuális vészhívással kapcsolatban, míg a másik a helyszín közelében lévő tűzoltócsapok helyét jelzi.


Ezeken felül jelenleg még két másik „izgalmasabb” alkalmazása is készülőben van: az egyik az épületek szintenkénti alaprajzait és kijáratait lenne képes mutatni, a másik pedig járművekről tudna a roncsokból való mentést segítő információkat megjeleníteni. A munka sajnos kicsit lassan halad, lévén ezekhez sok megbízható adatra van szükség, amelyek összeszedése időigényes és megterhelő feladat.


(Forrás: Google, The Verge)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.