Hirdetés

Fotókon a Samsung Galaxy Alpha csúcstelefon



|

A Galaxy Note 4-gyel egyszerre mutatkozhat be a Samsung prémium okostelefonja.

Hirdetés

Miközben az Apple várhatóan szeptember elején vagy közepén bemutatja az iPhone 6-ot, addig a Samsung sem tétlenkedik. Úgy tudni, hogy egy prémium okostelefont akarnak piacra dobni, ami a Samsung Galaxy Alpha név alatt jelenhet meg a boltokban. Erről egyébként sok pletykát lehetett már hallani. Tulajdonképpen a Galaxy S5 felturbózott, fém burkolatú változatáról van szó, amit Galaxy S5 Prime és Galaxy F néven is emlegettek már. 

Hirdetés

Egy vietnámi blog most olyan fotókat közölt, amelyeken állítólag a Galaxy Alpha látható. A dizájn megegyezik a Samsung által jelenleg követett vonallal, maga a készülék pedig a Galaxy S5 és a Galaxy Note 4 között helyezkedhet el a ranglétrán. 

Belül állítólag egy 2560 x 1440 felbontású kijelzőt, egy 16 megapixeles kamerát egy 3 GB RAM-ot találunk majd. Természetesen mindezt a legfrissebb Androiddal, illetve vélhetően a Qualcomm eddigi legerősebb, Snapdragon 805-ös processzorával. 

Intő jel lehet mindenesetre a hátlapon található LTE-Advanced felirat, ami a dél-koreai szupergyors 4G-re utal: a készülék talán csak a Samsung hazai piacán jelenik meg. Annyi mindenesetre biztos, hogy a Galaxy Note 4 bemutatója mellett erre is fény derül majd a szeptember eleji IFA kiállításon. 

 

 

Fotó: tinthe.vn

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.