Hirdetés

Havi biztonsági frissítéseket kapnak a Nexus eszközök



|

A Google ünnepélyesen szélnek is eresztette az első hullámot.

Hirdetés

Nagy meglepetést okozva a Google bejelentette, hogy a saját Nexus márkajelzésű mobiljai és táblagépei mostantól kezdve havi rendszerességgel fognak biztonsági frissítéseket kapni. Ez nem csak szándéknyilatkozat, ugyanis a leleplezéssel párhuzamosan elérhetővé is váltak az első ilyen foltozások a Nexus 4, Nexus 5, Nexus 6, Nexus 7, Nexus 9, Nexus 10 és Nexus Player eszközökre.

Hirdetés


Ezen felül a Google tisztázta, hogy innentől kezdve a havi patcheken túl a Nexus eszközökre jó darabig az összes új Android-verziót is telepíthető lesz, bár ez nagyrészt eddig is így történt. „A Nexus készülékek a piacra kerülésük után minimum 2 évig megkapják az összes nagy platformfrissítést. Ezen felül 3 éven át, vagy az utolsó modell Google Áruházból való eladását követő 18 hónapon keresztül garantáltan megkapják a havi frissítéseket” – olvasható a bejelentésben.


A mai napon kiadott frissítések számos bugot és sérülékenységet szüntetnek meg, többek közt az orbitális „Stagefright” sebezhetőséget is befoltozták a keresőcég illetékesei.


(Forrás: 9to5Google)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.