Hirdetés

HTC One (M8) teszt: A legjobbak egyike



|

A HTC új csúcskészüléke az egyik legjobb és vitán felül a legszebb androidos okostelefon a piacon.

Hirdetés

A HTC március 25-én mutatta be tavalyi csúcstelefonja második generációs változatát. A HTC One (M8) sok tekintetben nagyon hasonlít az elődjéhez; mivel a legtöbb fontosabb információ – fotók, specifikációk stb. – már jóval a hivatalos bemutatása előtt kiszivárgott, azt hihettük, hogy az új készülék nem szolgál majd túl sok meglepetéssel. Aztán persze, mint már annyiszor, megint kénytelenek voltunk konstatálni, hogy más a specifikációkat olvasgatni, és megint más kézbe venni és kipróbálni egy telefont.

A tajvani gyártó legújabb okostelefonja kifejezetten erős mezőnyben indul: a Samsung eddigi talán legjobb készülékével, a Galaxy S5-tel és az Apple iPhone 5S-ével kell megküzdenie a vásárlók kegyeiért. Ráadásul az előző One-t is túl kell szárnyalnia, amely – bár kereskedelmileg nem volt túl sikeres – szép formaterve és teljesítménye miatt igen kedvező visszhangot kapott.

Azt hittük, nem fog meglepetést okozni

Kérdés, hogy a Magyarországon 180 000 ezer forint körüli kezdőáron kínált M8 nyújt-e elég újdonságot ahhoz, hogy vásárlókat raboljon a lényegesen nagyobb marketingbüdzsével gazdálkodó versenytársaktól – vagy legalább ahhoz, hogy a rajongókat rávegye, cseréljék le a tavalyi modellt.

Design és hardver

Az M8 külsejét tekintve nagyon hasonlít az eredeti One-ra. A készülékház a tavalyi 70 után az idén már egyenesen 90 százalékban alumíniumból készült, nem véletlen, hogy a 160 grammos M8 valamivel súlyosabb, mint elődje volt és jóval nehezebb, mint a konkurens gyártók csúcskészülékei, a 112 grammos iPhone 5s és a 130 grammos Samsung Galaxy S5. Az előlapon csak kisebb változások láthatók: eltűntek a dedikált gombok, más helyre kerültek a szenzorok és a fülhallgató csatlakozója.

A ház majdnem színtiszta alumínium
 

A fémházba egy 5 hüvelykes, 1080 x 1920 pixel felbontású, 441 PPI pixelsűrűségű full HD panelt építettek. A kijelző fényes, kontrasztos, jó betekintési szögei vannak és vakító napsütésben is meglepően jól látható. Egyszóval remek. A készülékben ugyanaz a négymagos, 2,3 GHz-es Qualcomm Snapdragon 801-es processzor dolgozik, mint a Samsung Galaxy S5-ben, ami mellé egy Adreno 330-as GPU és egy halom, különféle adatok begyűjtésére alkalmas szenzor is került.

A tavalyi One-hoz képest az első igazán szembeötlő változás a hátoldali ikerkamera. A HTC „Dual Camera” néven promózza az új rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a készülék térbeli információkat társítson az elkészült fotókhoz. A másodlagos szenzor feladata tulajdonképpen az, hogy felmérje, hol helyezkednek el egymáshoz képest a lefotózott tárgyak, lehetővé téve, hogy különleges (pl.: 3D-s) effektekkel bolondítsuk meg a képeinket. Az elsődleges objektív egyébként nem sokat változott, a telefon tulajdonképpen ugyanazt a 4 megapixeles „UltraPixel” szenzort kapta, mint az előző modell.

Négymagos, 2,3 Ghz-es Snapdragon 801 dolgozik benne
 

A HTC mérnökei egy 5 megapixeles kamerát építettek a készülék előlapjába, ami a videóhívások mellett kivételesen jó minőségű önarcképek készítését is lehetővé teszi. A jelek szerint a cég szeretné megnyerni magának a notórius szelfizőket, legalábbis erről tanúskodik, hogy a fényképezőalkalmazásba más beállítási lehetőségek mellett egy külön nekik szánt „selfie mode” is bekerült.

Hirdetés

Sokak számára bosszantó lehet, hogy az új One-ba már nem micro-, hanem nanoSIM való. Örvendetes viszont, hogy végre van lehetőség a 16 GB-os háttértárral árult telefon kapacitásának bővítésére: a készülékbe, persze, a megszokott microSD-t tehetjük.

Szintén öröm, hogy az M8 az előd remek BoomSound hangszóróit is megörökölte. A gyári adatok szerint az új sugárzók 25 százalékkal hangosabbak és teltebb, erőteljesebb hangzást biztosítanak, mint az előző modelléi. A tesztelés során alkalmunk volt összehasonlítani a két generációt, az új hangszórók tényleg jobban szólnak – és magasan a legjobbak az egész okostelefon-mezőnyben.

Ikerkamera a szálcsiszolt hátlapon
 

A HTC mérnökeinek az üzemidőt is sikerült feljebb tornászniuk, az M8-ba az előd 2300 mAh-os akkumulátora helyett egy 2600 mAh-os pakk került. Mégsem elsősorban ennek, inkább a szoftveres fejlesztésnek köszönhető, hogy a készüléket, ha úgy adódik, akár két hétig (!) is használhatjuk egyetlen feltöltéssel. Na persze nem „átlagos” nyüstölés mellett: ha az M8 valamennyi funkcióját használni szeretnénk, egy-két naponta bizony fel kell töltenünk az akkumulátort. Ha viszont megelégszünk néhány olyan alapszolgáltatással, mint a telefonálás, az SMS és e-mail, a Sense 6-ban bemutatott „extrém takarékos üzemmódnak” köszönhetően, hetekig nyúzhatjuk a készüléket.

Kamera

Az M8 kamerájával a HTC komoly rizikót vállalt. A tajvani cég nem akar beszállni a Nokia által kirobbantott totális pixelháborúba, ezért úgy döntött, hogy a tavalyi One-hoz hasonlóan az ideibe is egy viszonylag alacsony felbontású, alig 4 megapixeles szenzort épít. Bátor döntés, hiszen a konkurensek egymás túllicitálva igyekeznek a lehető nagyobb gukkerekkel elkápráztatni a felhasználókat. Az iPhone 5S-be 8, az LG G2-be 13, a Galaxy S5-be pedig 16 megapixeles fényképező került, nem is beszélve a Nokia 41 megapixeles felbontású szörnyetegéről, a Lumia 1020-ról.

Nem a profi fotósoknak készült
 

Mindehhez képest az M8 kamerája a maga 4 megapixelével igencsak gyengének tűnik. Sajnos az is, hiába az ikerszenzor és az „UltraPixel-technológia”, a HTC csúcstelefonja fényképezőfronton továbbra sem veheti fel a versenyt a nagy versenytársak kameramobiljaival. Persze, lehet, hogy nem is ez volt a gyártó célja.

Az új One ugyanis láthatóan nem a profi fotósoknak készült. Inkább azoknak, akik szeretik, ha jópofa szűrőket húzhatnak rá a képeikre, amiket aztán kedvükre meg is oszthatnak a közösségi oldalakon a barátaikkal, ismerőseikkel. Az M8 számtalan ilyen, a kamerakezelő applikációból könnyen elérhető effektet kínál. Ott van mindjárt a Dimension Plus, amely 3D-szerű hatást kölcsönöz a képeknek, a Seasons, amelynek segítségével a különféle évszakokat idéző animációkkal bolondíthatjuk meg őket, vagy az Ufocus és a Foregrounder, amelyekkel utólag állíthatunk a mélységélességen, a színeloszláson és hasonlókon.

A kínálatból természetesen a tavalyi One-ból ismert Zoe üzemmód sem maradhatott ki, amelyet a hírek szerint hamarosan önálló Android-alkalmazásként is piacra dobnak majd. Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy ne csak pillanatfelvételt, hanem az exponáló gombot hosszabban lenyomva rövid képkockasorozatot vagy videót is készíthessünk a telefonunkkal.

Szoftver

A szoftvermérnökök alaposan átdolgozták a BlinkFeed olvasót, amelynek fő felülete most már nem a korábban megszokott, lapozgatós módon, hanem egyetlen, szabadon ömlő és áramló hír- és értesítésfolyamként működik. Természetesen továbbra is lehetőségünk nyílik rá, hogy a kedvünk szerint variáljunk a hírforrásokat, amelyek közé a népszerű közösségi oldalakat – köztük a Facebookot, a Google+-t és a Twittert – is beköthetjük. Sőt, az alkalmazás egyes kiválasztott appok (pl.: a Fitbit) értesítéseit is megjeleníti. A HTC az M8 bevezetésével egy időben bejelentette, hogy a fejlesztők számára is elérhetővé teszi a BlinkFeed APK-ját, így várható, hogy idővel más szolgáltatások is integrálhatók lesznek a felületbe.

KitKat, Sense6 és a többiek

Az új készülékhez persze a HTC legújabb kezelőfelülete, az Android 4.4.2 KitKatre épülő Sense 6 dukál. A fejlesztők nem sokat változtattak a jól bevált UI-n, javarészt kozmetikai változtatásokat eszközöltek. A tajvani gyártó egyébként azt tervezi, hogy a telefon alap Androidot futtató „Google Play” kiadását is piacra dobja majd.

A One komoly szenzorarzenáljának köszönhetően a gesztusvezérlést is nagymértékben támogatja. A „Motion Launch” szolgáltatás segítségével magunk állíthatjuk be, hogy milyen funkciókat (pl.: hívásfogadás, tárcsázás, kezdőképernyő, BlinkFeed stb.) nyithatunk meg a különféle mozdulatsorokkal.

Összegzés

A HTC kihagyta az új One-ból azokat az extrákat, amelyekkel – mint a vízálló burkolat, az ujjlenyomat-olvasó vagy a pulzusmérő – a versenytársai próbálják megnyerni maguknak a vásárlókat. A cég fejlesztői ehelyett inkább arra fókuszáltak, hogy a mezőny legszebb és legjobban használható, kimondottan magas felhasználói élményt nyújtó készülékét rakják össze.

Csodaszép és villámgyors

Ez többé-kevésbé sikerült is nekik. A telefon csodaszép és villámgyors, kiemelkedő hangminőséget nyújt; még a mezőnyben gyengének számító kamerán is tudtak csiszolni egy kicsit, igaz, ez továbbra is kevés ahhoz, hogy lekörözze a konkurens készülékekéit.

A tajvani cég konzekvensen ragaszkodik a fejlesztési stratégiájához, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy sikerült tovább javítaniuk amúgy is figyelemreméltó teljesítményt és minőséget nyújtó tavalyi csúcskészülékükön és az androidos mezőny egyik legjobb okostelefonját összerakniuk. Sajnos, kétséges, hogy ezzel el tudják-e adni az új One-t azoknak, akik eddig inkább a Samsung vagy a LG termékeit preferálták.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.