Hirdetés

iPhone 5S teszt: egy csúcs a többi között



|

Nem kérdéses, hogy cégvezetőktől a két éves részletből vásároló, divatőrült tinikig milliók ugranak rá a legújabb iPhone drágábbik változatára is. Ennek ellenére idén kicsit kevesebb az újdonság, mint lehetne, ezzel pedig az Apple szép lassan feladja az abszolút vezető pozíciót az "egyik vezető" címért.

Hirdetés

Bár napjaink egyik legdrágább telefonjáról (sőt, mondhatjuk, hogy a legdrágábbról) beszélünk, a csomagolást az előző modellekhez hasonlóan nem cicomázta túl az Apple. A VIP-Phone-tól kapott tesztkészülék borítása a megszokott fehér doboz, benne a telefon, egy töltő Lightning kábellel, valamint egy mikrofonnal és kezelőgombbal megtámogatott EarPods fülhallgató - ennyi. Aki iPhone 5S-t vásárol, az érzés, és a presztizs miatt teszi, a doboz szerepe úgyis kimerül a lázas kicsomagolás fél percében.

 

Külsőleg az iPhone 5S nem sok újdonságot mutat tavaly megjelent elődjéhez képest. Közelebbről nézve feltűnik, hogy az egyetlen fizikai nyomógomb alakja már kerek, ez egyben a készülék egyik legfontosabb újdonságának számító ujjlenyomat-olvasó is. A változatlan fémházon csak a nálunk járt, Space Grey fantázianevű színváltozat hátlapjának szürke árnyalata lett egy fokkal sötétebb. Felül a bekapcsoló gombot találjuk, bal oldalt a lezáró gomb és a két hangerőszabályzó figyel, alul a hangszóró-rácsok között ül a Lightning csatlakozó. Hátul a kamera helye sem változott, csupán a LED vaku alakja lett hosszúkásabb a dupla megoldás miatt, és a lencse is jobban belesimul a fekete üveglap síkjába.

Keskeny Retina

Bár idén a csúcsmobilok már 5 hüvelykes, vagy akár még nagyobb képátlójú megjelenítővel érkeznek, itt továbbra sincs tepsi, maradt a 4 hüvelykes képátló. Ráadásul ezt még a négyhüvelykes versenytársaknál is jóval keskenyebbnek érezhetjük a magas, de oldalról összenyomott kialakítás miatt. Az iPhone 5S a mai kijelzőméretek világában egész egyszerűen maradivá vált, a világ ilyen téren elszaladt az Apple mellett. Az IPS panel képe persze továbbra is kimagaslóan jó, bár a 640x1136 képpontos felbontás szintén nem trendkövető, hiszen még a 720p felbontású videókat se nézhetjük natív módban, hát még a 1080p-seket... Fényerő terén azért még mindig az egyik legjobb az 5S, de például kontrasztarány tekintetében már több versenytárs csúcsmodellje jobbat villant.

 

Mire jó a csodálatos hatvannégy?

A telefon motorja minden téren kiváló, az iPhone 5S villámgyors. Természetesen ehhez szükség volt a legújabb processzorra, a 64 bites, ARMv8 architektúrát bemutató Apple A7-re, amelyet 1 GB RAM támogat. Az már persze más kérdés, hogy a sokat hangoztatott 64 bit valóban forradalminak számít-e egy telefonban, hiszen a technológia több előnyét , többek között a 4 gigabájtnál nagyobb rendszermemória kezelését itt még nem is használhatjuk ki. Jóval látványosabb eredménnyel járt viszont a grafikus vezérlő fejlesztése: a PowerVR G6430-as egység ráadásul kapott egy segédprocesszort is, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy a telefon mozgásának megfelelően, gyakorlatilag érzékelhetetlen késéssel váltson a megfelelő pozícióba a kijelző.

Hirdetés

Adatkapcsolat terén kapunk 3G-t és LTE-t, a WiFi a/b/g/n kompatibilis, a Bluetooth a 4.0 szabványt támogatja, viszont itt is akad némi lemaradás, a GPS továbbra sem ismeri a GLONASS rendszert, és az egyre több készülékben megjelenő NFC sem tudta beverekedni magát a burkolat alá.

 

Érdekes, hogy bár az akku kapacitása nőtt, de a versenytársak csúcsmodelljeihez képest még mindig kevésnek tűnik az 1560 mAh. Ez persze csalóka, az iOS 7 és a hardver energiaéhsége kifejezetten jó, ezért a hivatalos adatok 8 óra beszélgetési időt, 10 órányi WiFi alapú használatot, és 225 órás készenlétet emlegetnek. Használat közben ez gyakorlatilag ugyanazt a laza egynapos időkorlátot jelenti, mint minden jelenkori, felső kategóriás modellnél.

Egy igazi ujj-donság

Az Apple már sokszor oldotta meg ügyesen, hogy máshol már meglévő funkciókat hozott újra divatba. Az ujjlenyomat-olvasó is ilyen, hiszen notebookoktól a PDA-kon át különféle mindennapi kütyükig már bejáratott megoldásnak számít, az Apple ügyesen újra feltalálta és divatossá tette az eddig azért erősen csak az üzleti felhasználók által favorizált módszert. Az első használatba vételkor az ujjnyom leolvasása kifejezetten egyszerű, a beállítást még a technológiailag jelentősen alulképzett felhasználók is könnyen elvégezhetik, onnantól pedig valóban sokkal egyszerűbb így feloldani a készüléket - arról nem is beszélve, hogy az ujjnyomos megoldás máshol is kiválthatja majd a jelszavakat, például az App Store-os vásárlásoknál. Persze ettől még a PIN kód is használható, ha bármi történik az ujjunkkal.

 

Biztonsági funkcióként egyébként az ujjnyom-alapú belépést letiltja a készülék akkor, ha 48 órán belül nem használjuk újra a telefont, ilyenkor a tapogatásra válaszul kedvesen megkér arra, hogy inkább a számkódot pötyögjük be. A teszt során próbáltuk megbolondítani a bioszkennert, de az általánosan megoldható trükkökre egyaránt jól reagált, tényleg csak a beállításkor beolvasott ujj „gazdájának” nyílik. Az iOS 7.0.2-es frissítését követően ráadásul már az elhíresült lezáró képernyős feltöréssel is hiába próbálkoztunk.

Élbolyban, de nem az élen

Talán azt már nem is várja senki, hogy csodát tegyen egy új iPhone, a néhány újítás azonban újra megmozdítja a divatőrült vásárlók sok milliós táborát. Hiányozhat egy jobb felbontású, nagyobb kijelző, az NFC vagy épp a GLONASS kompatibilitás, de az Apple még így is megmarad az egyik legjobbnak. Csak épp már nem „a” legjobbnak. Az általunk tesztelt iPhone 5S-t a VIP-Phone biztosította, köszönjük!

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.