Hirdetés

Itt a mobil, ami 1 hétig bírja



|

Gyorstöltés? Új generációs csodaakku? Balgaság, egy kínai cég nem várt ilyesmikre, elkészítette a mobilt, ami 10 napig húzza. De mi a titok?

Hirdetés

Nem mondanánk, hogy különösebben ismert hazánkban a Macoox nevű kínai telefongyártó, de Európában sem igazán van jelen, mégis, sikerült egy szempillantás alatt a figyelem középpontjába kerülnie. A cég tervezői ugyanis rájöttek, mi a titka az egy töltéssel 10 napig üzemelő mobiltelefonnak.

Hirdetés


Mindenben szerény, egyben túloz

A Macoox EX1-es mobiltelefont egyelőre nem tesztelte senki, de a cég szerint már készen vannak vele, miután már meglévő komponenseket használtak fel. A "végtelennek tűnő akkumulátor" titkának nyitja egyrészt az, hogy szolid komponenseket kell használni. A 4,5 colos kijelző ma már kicsinek számít, ahogy a mögötte rejlő hardver is. A központi egység egy négymagos ARM SoC, amelyhez 1 GB RAM és 8 GB flash tároló kapcsolódik. A 8/2 MPixeles kamera átlagos, de jó hír, hogy az LTE-támogatást és a dupla SIM-es kialakítást nem spórolták ki.


Ez eddig akár egy belépőszintű telefon leírása is lehetne, azonban a telefon 15-17 mm vastag, ami még ebben a kategóriában is döbbenetesen vastagnak számít. Az ok egyszerű: a cég nem várt a csodaakkumulátorra, helyette fogtak egy hagyományos Li-Ion akkumulátort és abból a lehető legnagyobbat pakolták a műanyag mobilba. Ez konkrétan 9000 mAh-s lett - akkor, hogy ez még mobil power bankból is egészen tekintélyesnek számít. Ezzel az akkumulátorral a szerény hardver a cég ígérete szerint normál használat mellett 10 napig húzza, csak ez után kell ismét töltőre tenni.


Felesleges

Elsőre nagyon vonzón hangzik a 10 napos üzemidő, azt sem bánjuk, hogy kicsit nagyobb akkumulátorral oldották meg mindezt, azonban sajnos belépett a képbe a felesleges túlzás, továbbá a telefon többi részét sem igazították az óriási akkumulátorhoz. Képzeljük csak el, milyen sokáig tart egy ilyen akkumulátort feltölteni hagyományos töltéssel (a szokásos, 1 A-es töltőn), ráadásul a 15-17 mm igen vastag a 4,5 colos kijelző mellett, a készülék tekintélyes súlyáról nem is beszélve.


A Macoox EX1-et itthon maximum kiskereskedőtől vagy külföldről rendelve szerezhetjük majd be, de egyelőre a készülék pontos ára, illetve a telepített Android típusa sem ismert.


Te vennél nehéz és vastag okostelefont csak azért, hogy 1-2 hétig használhasd egy töltéssel?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.