Hirdetés

Kézikonzolként éled újra a ZX Spectrum



|

A retro masina 1000 előtelepített játékkal teszi hordozhatóvá a ZX Spectrum élményt.

Hirdetés

Tavaly nyáron közösségi finanszírozás segítségével sikeresen piacra került a ZX Spectrum Vega. A konzolon a legnagyobb klasszikusokat játszhattuk újra úgy, hogy nem kellett emulátorral szenvedni és az internetet bújni ROM-ok után kutatva. A projekt mögött álló csapat azonban nem érte be ennyivel, már egy kézikonzolra kalapozzák a pénzt.

Hirdetés

A ZX Spectrum Vega+ plusz megjelenésében a hagyományos handheld gépekre emlékeztet, egy LCD kijelzőn élvezhetjük a tömény retrót, kétoldalt pedig az irányításhoz szükséges gombok kaptak helyet. A konzolon alapból 1000 licenszelt játék kapott helyet, de a netről letöltött programokat is tudja futtatni, A/V kábellel pedig akár televízióhoz is csatlakoztathatjuk.

A kézikonzolt egyébként az a Rick Dickinson tervezte, aki többek között az eredeti ZX80, ZX81 és ZX Spectrum elkészítésében is részt vett. A piros, fehér és kék színekben elérhető ZX Spectrum Vega+ ára 100 font lesz, az IndieGoGo gyűjtésen a kért összeg pedig már össze is jött, így elméletileg semmi sem állhat a szeptemberi megjelenés útjába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.