Hirdetés

Kiváló hangzásával hódítana a Vivo Xplay



|

Újabb rendkívül ígéretesnek tűnő csúcsmobil mutatkozott be Kínában.

Hirdetés

Az igazat megvallva a „kínai mobil” szókapcsolat nemzetközi szinten nem igazán szokott pozitív rezonanciát kelteni a vásárlókban, ám úgy tűnik, hogy a kommunista ország gyártói egyre erősebben próbálnak kitörni a skatulyájukból, nemzetközi viszonylatban is minőségi termékekkel előállni – bár a filléres mobilok valószínűleg mindig is a szívük csücskét fogják képezni.


A Huawei, Meizu, Oppo és ZTE után újabb taggal bővülhet a globálisan is elismert kínai mobilgyártók sora, ugyanis a Vivo névre hallgató vállalat az eddig szimplán jónak mondható készülékei után nemrég bemutatta az Xplay névre keresztelt csúcskészülékét, amelybe határozottan nehéz belekötni. Sajnos a nemzetközi elérhetővé válásának részleteit homály fedi, Kínában a 16 GB beépített háttértárral szerelt változata 2998 jüanos (~110 ezer forintos) áron már előrendelhető.


A piaci trendeket meglovagolva az Xplay-be 5,7 colos és 1920×1080 pixeles érintőkijelző került, az ismeretlen típusú, 500 nit fényerejű panel felett pedig meglepő módon egy 5 megapixeles előlapi kamera foglal helyet. A hátlapi autofókuszos szenzor egy 13 megapixeles behemót, természetesen vakuval megáldva.


A készülék lelkét egy Qualcomm Snapdragon 600 lapkakészlet adja, a 2 GB memóriával megtoldott SoC négymagos processzora 1,7 gigahertzen üzemel, a grafikus megjelenítésért pedig egy bivalyerős Adreno 320 GPU felel. Itt érdemes kiemelni a telefon egyik legnagyobb érdekességét: a mérnökök a hangchipet megtoldották egy extra erősítővel, amelynek köszönhetően állítólag a szokásosnál jelentősen gazdagabb hangzásvilágot képes biztosítani a mobil, ráadásul a hangerővel sem lesz gond.


Hab a tortán, hogy az Xplay testre szabott Android 4.2 operációs rendszere extra segédprogram telepítése nélkül képes lejátszani a veszteségmentesen tömörített FLAC hangfájlokat, amely minden audiofil vásárlónál piros pontot jelent. A szoftver egyedi megoldásainál tartva mindenképp kiemelendő a gyártó által biztosított egykezes mód: ezt a telefon kétszeri oldalirányú rázásával elindítva egy méretezhető téglalap jelenik meg a kijelző bal vagy jobb alsó sarkában, amelyen a kijelző komplett tartalma kicsinyített formában látható és használható, így az esetek többségében hüvelykujjal is kezelhető marad az óriási kijelzővel rendelkező mobil.


Kissé meglepő, de a Vivo tájékoztatása szerint az NFC lapkával is felszerelt Xplay a 3400 milliamperes akkuja ellenére csupán 7,99 mm vastag, bár a súlyán már megérződik a brutális telep, hiszen 187 grammos a készülék.

 

Vivo Xplay specifikációk:

- GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
- HSPA: 42 Mbps, HSUPA: 5,76 Mbps
- Bluetooth, Wi-Fi 802.11n, NFC, A-GPS
- Gyorsulásmérő, giroszkóp, fényérzékelő, távolságérzékelő
- Érintőkijelző: 5,7 col, 1920×1080 pixel, multitouch
- Előlapi kamera: 5 megapixel
- Hátlapi kamera: 13 megapixel, autofókusz, vaku; videó: 1080p@30fps
- 1,7 GHz-es és négymagos CPU, Qualcomm Snapdragon 600
- 2 GB RAM, 16/32 GB háttértár
- FM rádió, szabványos hangkimenet, sztereó hangszórópár
- Google Android 4.2
- Akku: 3400 milliamper
- Súly: 187 gramm
- Méret: 154 × 80 × 7,99 mm

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.