Hirdetés

Közeleg a Google moduláris okostelefonja



|

2017-ben megérkezhet az igényeink szerint testreszabható Ara.

Hirdetés

A Google ATAP részlege már hosszú ideje dolgozik egy moduláris okostelefonon, a munka gyümölcse pedig szépen lassan beérik. Az Ara felhasználói verziója a legújabb hírek szerint még 2017-ben megjelenhet, bár nem egészen abban a formában, ahogy a korábbi információk szerint azt elképzeltük.

Hirdetés

A Google Ara végső formájának alapját a tok jelenti, ami tartalmaz mindent, ami egy telefon működéséhez szükséges: többek között kijelzőt, processzort, adattárolót és akkumulátort, ezeket tehát nem is tudjuk egyenként cserélni. A további részegységek közül azonban kedvére válogathat mindenki, a külső gyártók bevonásának köszönhetően akár olyan kiegészítők is elképzelhetők, mint a vércukormérő.

A legutóbb bemutatott, 5,3 hüvelykes kijelzővel szerelt fejlesztői verzióhoz egyszerre 6 modult lehetett csatlakoztatni, méghozzá a telefon kikapcsolása nélkül. Leválasztásuk nagyjából úgy működik, mint egy USB eszközé, ám a demonstráció szerint akár hangvezérléssel is végrehajtható. Az Ara fejlesztői készleteket 2016-ban bocsátja a fejlesztők rendelkezésére a Google.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.