Hirdetés

Közeleg az új iPhone, a T-Mobile-nál tilos a szabadság



|

Mindenki abban bízik, hogy szeptember 10-én megérkezik a két új iPhone.

Hirdetés

Egy ideje mindenki a szeptember 10-ét várja az Apple-lel kapcsolatban: az almás cég állítólag ekkor tart egy rendezvényt, amelyen az iPhone 5S mellett bemutatkozik majd az olcsónak szánt iPhone 5C is. Ha ez igaznak bizonyul, onnantól kezdve már a készülékek megvásárlására sem kell sokat várnunk, általában ugyanis néhány héten belül már elérhetőek a bejelentett eszközök. Most a szeptember 20-át pletykálják a megjelenés dátumának. 

Hirdetés

Az amerikai T-Mobile-nál valószínűleg már tudnak valamit, ugyanis a TmoNews értesülései szerint a szolgáltatónál szeptember 20. és 22. között tilos lesz szabadságra menni. Vélhetően erre azért van szükség, hogy képesek legyenek kiszolgálni a vásárlókat, akik új iPhone-t akarnak majd, azonnal. 

Természetesen az Apple hivatalosan semmit nem mond az ügyben, így a naptárban továbbra is kérdőjelet kell tartanunk a szeptember 10. és 20. mellett. Optimistább vélemények szerint még akár az iPadeket is bemutathatja a hó elején az Apple. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.