Hirdetés

LG: hajlékony kijelzős mobil még idén



|

Az első készüléket még az utolsó negyedévben piacra dobná a gyártó.

Hirdetés

Miközben a Samsung hajlékony kijelzőjének fejlesztése a hírek szerint megakadt, a The Wall Street Journal beszámolója alapján az LG lassan nekiállhat dolgozni a házon belül tervezett, saját hajlékony kijelzőjét használó első okostelefonján.


Yoon Bu-hyun, a vállalat mobilos divíziójának alelnöke szerint az első hajlítható OLED-es panellel szerelt készülék a tervek szerint az idei utolsó negyedévben mutatkozik majd be, ám ennél több részletet nem kívánt elárulni a termékről.


Ennek elsődleges oka valószínűleg az, hogy maga sem tudja azokat: ugyan a hajlékony kijelzőjük ezek szerint mostanra végleges termékbe is beépíthetővé vált, ám telefonok elektronikája és borítása terén még akad pár évnyi munka. Összességében nem hinnénk, hogy a beharangozott mobil hajlítható lesz, éppen ezért is rendkívül érdekes, hogy az LG miért akarja mindenáron felhasználni benne a kijelzőt – a piaci elsőség nyilván jól hangzik, de felárat ilyen formában legfeljebb tehetős geekek szűk rétege lesz hajlandó kifizetni érte.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.