Hirdetés

Már a társalapítójának sem kell a BlackBerry



|

Mike Lazaridis már nem akar ajánlatot tenni a szebb napokat is megélt cégért.

Hirdetés

Mike Lazaridis a BlackBerry társalapítója, de volt már korábban társügyvezető is a cégnél. Jelenleg a vállalat 4,99 százalékát birtokolja, azonban most hivatalosan is elvetette azokat a terveit, amelyek alapján felvásárolta volna a cégét

Hirdetés

Lazaridis elképzelése korábban egy másik társalapítóra épült: az elképzelésük szerint Lazaridis és Douglas Fregin összesítették a 8 százaléknyi részvényüket, és tervbe vették a vállalat teljes, közös felvásárlását. A terv akkor siklott ki, amikor a BlackBerry gyakorlatilag kivonta magát a piacról. 

A szebb napokat is megélt, azóta is a túlélésért küzdő BlackBerry nem elég, hogy leszakadt a riválisaitól, el kellett vetniük a két új okostelefonjukat, és elkönyvelniük egy hatalmas, 4,4 milliárd dolláros veszteséget a legutóbbi negyedévben. A vezetőségből az utóbbi időben sokan távoztak, köztük Rick Costanzo és Chris Wormald is. Az átmeneti ügyvezető stratégiája alapján a BlackBerry már nem is próbálkozna különösebben a fogyasztói szektorban, inkább az üzleti ügyfeleket vennék célba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.