Hirdetés

Már nem olyan népszerűek a Nokia okostelefonjai



|

A Windows Phone-alapú Nokiák eladásai csökkentek az utóbbi hónapokban.

Hirdetés

A Nokia hamarosan többé nem jelent egyet a Lumiákkal és a Windows Phone-nal, elvégre a telefonos divízióját beolvasztja a Microsoft. Most azonban megérkezett a tavalyi év utolsó három hónapját vizsgáló jelentés a finn gyártóról, ami tulajdonképpen nem fest valami jó képet

Hirdetés

A Lumia okostelefonok eladásai csökkenő irányt vettek: míg a harmadik negyedévben rekordmennyiségű, 8,8 millió talált gazdára (ez 19 százalékos növekedést jelentett), addig a negyedik negyedévben csak 8,2 millió darabot vettünk. Mivel a hagyományos mobiltelefonok eladásai is csökkentek a Nokiánál, ezért összesítésben az árbevételük 2,63 milliárd euróra esett, ami éves összehasonlításban 29 százalékos csökkenést jelent. 

A Nokia megerősítette továbbá, hogy öt évre szabadalmi licencmegállapodást írt alá a Samsunggal. Most, hogy a Windows Phone némi visszaesés ellenére is világszinten a harmadik legkedveltebb platformmá lépett elő, a Microsoft irányításával még nagyobb piacot szerezhet a Windows Phone.

 

Fotó: Slashgear

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.