Hirdetés

Más utakon folytatja a Xiaomi



|

A Xiaomi saját bevallása szerint túl gyorsan nőtt, ezért immáron az eladási adatait sem osztja meg.

Hirdetés

A Xiaomi egyike a legnagyobb kínai okostelefon-gyártóknak, és általában az év végén megosztja az eladási adatait. A 2016-os számokat azonban úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra

Hirdetés

Lei Jun ügyvezető szerint a cég túl gyorsan nőtt nagyra. Ezt jelzi egyébként, hogy tavaly nem sikerült elérni a kitűzött célokat, és az elmúlt 2 évben stagnált a vállalat. A hazájában egykor vezető cég a negyedik helyre esett vissza. 

A Xiaomi népszerűségben és eladásokban is tarolt 2012 és 2014 között, azonban 2015-ben már csak 14,5 százalékkal nőttek az eladásai a korábbi 200 százalék fölötti értékhez képest. A trend tavaly is folytatódott, miközben a Vivo és az Oppo is szorongatták a Xiaomit. 

2017-ben már nem csak az okostelefonokkal foglalkozna a vállalat, hanem a mesterséges intelligenciával és egy internetes banki platformmal is. Több fizikai boltot is nyitna a Xiaomi, amely nem akar többé egy elektronikusan árusító okostelefon-márka maradni. 

Mindez azért is fontos, mert az okostelefonjaiból egy fillért sem keres a cég, csak az olyan oldalágakból, amik internetszolgáltatással és Mi platformmal foglalkoznak (okoseszközök). Ez az oka annak is, hogy a korábbi tervek ellenére nem megy az amerikai piacra a vállalat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.