Hirdetés

Mennyibe kerül a Google Glass hardvere?



|

A keresőcég szerint abszolút nem reális a becsült érték.

Hirdetés

Ha nem is könnyen, de elméletileg azért beszerezhető egyik legdrágább hordható kütyü jelenleg a Google Glass Explorer Edition, a keresőcég 1500 dollárt – olyan 332 ezer forintot – kér az okosszemüvegért. Ugyan az eszköz belsejében lényegében okostelefonos hardver található, ám az ellenérték akkor is magasnak tűnik, összehasonlítási alapul a sokak által túlárazottnak skatulyázott Apple MacBook Air most már 899 dollárnál kezdődik.
 

Hirdetés


Az informatikával kapcsolatos szellemi jogok védelmével foglalkozó TechInsights vállalat becslése alapján (házon belül kütyüszétszerelő szolgáltatásuk is van) a Google Glass előállítása 79,78 dollárba, azaz közel 17 ezer forintba kerül. A vállalat elismerte, hogy az értéket nem szabad túlságosan komolyan venni, hiszen a Glass nem átlagos fogyasztók számára tömeggyártott termék, a fenti összeg csak az előállításának teljesen minimum költségét jelenti.


Az elemzés végkövetkeztetését a Google szóvivője „abszolút helytelennek” minősítette, azonban magyarázatba nem bonyolódott. Annyi viszont továbbra is biztosra vehető, hogy a Google Glass nem a hardvere miatt kerül 1500 dollárba, a keresőcég részben talán a magas árral kívánhatja kiszűrni az elkötelezett tesztelőket a hardver iránt szimplán érdeklődőktől.


(Forrás: 9to5Google, The Wall Street Journal)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.