Hirdetés

Minden, amit az Android L-ről tudni érdemes



|

Az Android 5.0-s verziója hamarosan megjelenik, nem állt időben felkészülni.

Hirdetés

Az Android L - vagy ahogy a Google nem rég félig hivatalosan bejelentette, Android Lollipop - az operációs rendszer  történelmének egyik legnagyobb ugrására készül. A merőben új dizájnnal és több mint 5000 új API-val készülő rendszer fejlesztői változata már most is elérhető, így jó néhány dolgot már most is tudni lehet róla. A rendszer folyamatosan figyeli majd a környezetét, és bár Sundar Pichai, az cég feje elmondta, hogy továbbra is a mobilokat helyezik majd előtérbe, más rendszerek is megkapják az OS-t, az ezek közti kommunikáció pedig soha nem látott szintre emelkedik. 

Hirdetés

Más, mint a többi

A legegyszerűbb dolga a Nexus 5 és Nexus 7 készülékkel rendelkező fejlesztőknek van, hiszen ők már június 26 óta használják az operációs rendszert. Az egyszeri felhasználók egyelőre nem kaptak konkrét megjelenési dátumot, de az Android Lollipop minden bizonnyal még ősszel megjelenik. Hogy végül a 4.5-ös vagy 5.0-s verziószámmal kerül a felhasználókhoz, az egyelőre nem tiszta, ahogy még a név is változhat, de a nyalókás téma már elég biztosnak tűnik. A HTC már felkészült az átállásra, a HTC ONE M8 és M7 készülékek karácsony körül már Android L rendszerrel kerülnek a boltokba, csak úgy mint a Moto X.

 

 

Amit azonnal észre fogunk venni, az a teljesen új dizájn, amely egységesíti az Android megjelenését mobilokon, tableteken, tévéken és a különböző autós felhasználásoknál is. A dizájnerek megpróbálnak mindent a lehető legvalóságosabban megjeleníteni, így számíthatunk árnyékhatásokra és 3D csempékre, amelyeket természetesen a külső fejlesztők is felhasználhatnak. Az animációkat összekötik, így nem lesz ugrálás az appok közt, minden váltás folyamatos lesz. A Play Store már most ezzel a dizájnnal dolgozik, így ha kíváncsiak vagyunk rá, érdemes ott szétnézni. 

 

 

Gyorsuló alkalmazások, hosszabb üzemidő

Az alkalmazások sokkal effektívebben dolgoznak majd együtt, a Google legfőbb célja, hogy megoldja az ezek közti kommunikációt. Ennek köszönhetően sokkal egyszerűbb lesz a különböző dolgok keresése és kezelése, a Chrome API-ja ugyanis egyenesen átirányít majd minket egy appba (feltéve, hogy rendelkezünk a megfelelő szolgáltatással), így nem kell majd például egy esetlen mobilos böngészőben asztalt foglalnunk, ha van erre megfelelő appunk, a Chrome közvetlenül oda irányít majd. A teljesítménynövekedés az akkumlátorokra is kihat majd, a Project Volta-nak köszönhetően sokkal egyszerűbben monitorozhatjuk a telefon energiafogyasztását, ezáltal a fejlesztők is jobban tudják majd optimalizálni az alkalmazásokat. A Battery Saver mód akár másfél órával is kitolhatja az üzemidőt, a tesztek szerint pedig az Android Lollipop akár 36%-kal is tovább bírja, mint a 4.4-es Kitkat

 

 

Új kütyük a láthatáron

Az új Android jó hatással lesz a különböző viselhető eszközökre is. A rendszer egyaránt támogatja a szögletes és kerek kijelzőket, valamint gyárilag bekerül az összes szenzor, így a fitness eszközök és az okosórák is maximálisan ki lesznek szolgálva. A Google Now-hoz hasonló dizájnnak köszönhetően egyszerűen lapozgathatunk az értesítések között. Bekerül a lépésről lépésre haladó navigációs rendszer (végre), illetve nem kell majd extra alkalmazásokat letöltenünk, ha valamit az okosóránk kijelzőjén akarunk látni, elég, ha az alap alkalmazás támogatja a kütyüt. Ami a legfontosabb, hogy a nyilvános SDK-nak köszönhetően a fejlesztők közvetlenül az okoskütyükre fejleszthetnek, ami nagyban megkönnyíti majd a munkát.

 

Az Android Lollipop megjelenése a következő két hónapban esedékes, az átállás pedig nem kerül majd semmibe, ingyenesen frissíthetjük jelenlegi rendszerünket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.