Hirdetés

Minden oldalról kijelző boríthatja az új Samsung Galaxyt



|

Az előlap mellett mindkét oldalra is jutna az új okostelefonon a képernyőből.

Hirdetés

Korábban már láttuk egy olyan iPhone rajzait, amelyiknek a képernyője körbeöleli a készüléket, és az előlap mellett a két oldalára is jut belőle. Úgy néz ki, hogy a Samsung is komolyan foglalkozik az ötlettel, ugyanis a Bloomberg forrásai szerint már készülnek az első ilyen telefonjuk kiadására. 

Hirdetés

A Samsung elképzelése szerint a három kijelzőrész egymástól függetlenül működne. Míg az előlapi marad olyan, mint volt, addig jobb és bal oldalon kiegészítő jellegű információkat nézegethetnénk. A megjelenés időpontjáról nem sokat tudni, de 2014. második felét emlegetik lehetséges dátumként. 

A névtelen források szerint az új Galaxy készülék a Galaxy Roundban használt Youm technológia egy továbbfejlesztett változatával készülne, és még akár a Galaxy S vagy a Galaxy Note szériákban is felbukkanhat a későbbiekben. 

Innentől már csak egy-két lépcső lenne a sokszor emlegetett összegyűrhető, hajlítható okostelefon, amiről persze a hajlított kijelzős iPhone-okat fontolgató Apple sem szeretne lemaradni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.