Hirdetés

Nagyon olcsó mobilokon is futhat a Tizen



|

Elméletileg a harmadik főverziótól kezdve lesz elérhető a pehelysúlyú kiadása.

Hirdetés

A The Handheld Blog ropogós értesülései szerint a Samsungnak garantáltan nagy tervei vannak a Tizen névre keresztelt Android-riválisával, a gyártó munkatársai megfeszítve dolgoznak az ezzel szerelt első mobilok jövő év eleji kiadásán. Ezen hardverek a platform nemrég videóra vett 2-es főverziójával kerülnek majd piacra, ám a tervek szerint már 2014 őszén bemutatkozhat a 3.0 is.

Hirdetés


A 3.0 pár héttel ezelőtt kiszivárgott korai látványtervei alapján a Tizen felülete alaposan meg fog változni, a témája olyan Windows Phone-os jellegűvé válhat. Ettől függetlenül nem ez lehet az egyetlen komoly újdonsága, ugyanis a ropogós beszámoló alapján ebből lesz elsőként elérhető egy nagyon olcsó hardvereken futtatható „Lite” verzió.


A Tizen teljes változatának elméletileg 512 megabájt memóriára és 1 GB ROM-ra lesz szüksége, a felülete pedig WVGA ↔ HD felbontásokra lesz optimalizálva. Ezzel szemben a „Lite” verzió megelégszik majd 256 MB memóriával 512 MB háttértárral, ráadásul kimondottan 320×240 és 480×320 pixeles panelekre lesz szabva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.