Hirdetés

Nokia Lumia 630 teszt - pont elég



|

Az új Windows Phone 8.1 dinasztia előfutára vendégeskedett szerkesztőségünkben. Telefon és platformbemutató, vagy kettő az egyben.

Hirdetés

Sokszor tesztelünk csúcstelefononkat, hiszen ezek azok a modellek, amelyekbe a mérnökök apai-anyait beleadnak, megmutatják azt, hogy hol tart jelenleg a technológia, és nem mellesleg próbálnak rálicitálni a riválisokra, elnyerve a pünkösdi királyság trónját. A piaci adatok szerint azonban a vásárlók elsősorban nem ezekre a termékek gerjednek, hanem az olcsóbb modelleket keresik, hiszen azokért nem kell egy kisebb vagyont kifizetni, és nem esik vissza egy év alatt az értékük a felére. A Nokia palettáját figyelve sincs ez másként, habár a Lumia 1020 jelenleg az egyik legjobb fotós mobilnak számít, a Lumia 1520 pedig egészen bámulatosra sikeredet, az emberek többsége mégis az 520 és 620 készülékeknek köszönhetően ismerkedett meg a Windows Phone rendszerrel.

 



Tesztünk szereplője is kedvező – kártyafüggetlenül körülbelül 50 ezres - árával hódít, úgy hogy közben két szempontból is kuriózumnak számít a csempés mezőnyben. Egyrészt ez az első mobil, ami a platform 8.1-es kiadásával érkezik előtelepítettem, másrészt ez az első Windows Phone, amit felkészítettek dual-SIM kezelésére.

Minimalista külső

Szerkesztőségünkben ugyan az egy SIM-es változat landolt, ám a hazai árkereső oldalakon szinte csak a kétkártyás modellekkel találkoztunk, így vélhetően ez a változat lesz az, amely a szolgáltatók kínálatában elérhető lesz Külsőleg nem sok eltérés van a két variáns között. Az Android mutánsnak tekinthető Nokia X-nél és a Lumia 1320-nál már látott dizájn köszön vissza, azaz a készülék megjelenését dominálja az egybeöntött műanyag hátlapja, amellyel öt különböző színbe (narancs, zöld, citromsárga, fehér és fekete) öltöztethetjük a telefont.

 

 

Az összhatás a kevés fizikai gomb és oldalsó csatlakozó miatt nagyjából olyan, mintha a szegény ember iPhone 5C-jével lenne dolgunk, csak esetében az előlapon egyetlen gombot sem találhatunk. A 8.1-es Windows Phone-nak köszönhetően ugyanis immár nincs szükség fizikai gombokra, azok csak a kijelző bekapcsolását követően, szoftveresen jelennek meg.

 


Az egyszerűsítés a ház oldalán és hátulján is érződik, hiszen az unibody műanyagot végigsimítva csak a power és a hangerő-szabályozó gombokban, az alsó microUSB, a felső fülhallgató kapuban, valamint a hátul lévő kamerában és hangszóró veremben akadhat meg az ujjunk. MicroSIM és SD-kártya foglalatokkal nem találkozhatunk (azokhoz ugyanis a hátlapot levéve férkőzhetünk hozzá a kivehető akkumulátorral egyetemben), illetve kamera gomb sem került a Nokia Lumia 630 oldalára, ami szintén a Windows Phone 8.1 egyik gyümölcse. Mi nehezen nyeljük le e változást, mivel hiánya miatt minden esetben be kell lépnünk immár a rendszerbe fotózáshoz, de biztosan van olyan, akinek tetszeni fog ez a megoldás.

Kijelző és aksi

Végső soron mondhatjuk azt, hogy a kijelző is fejlődött az előd 620-hoz képest, hiszen az átmérő növekedési trendeknek megfelelően a korábbi 3,8 hüvelykről 4,5 hüvelykre nőtt a mérete, azaz a csempék jobban tapinthatóbbak és kényelmesebben lehet vezérelni az alkalmazásokat is. Csak viszonyításképpen, az iPhone 5S 4 hüvelykéhez képest is nagyobb jóval nagyobb terünk van. Ráadásul a korábbi TFT megjelenítő helyére egy IPS panel került, így a Lumia 630 betekintési szögei rendben vannak, a ClearBlack technológiának köszönhetően a színei élénkek, a kontraszt a kategóriájának megfelelő, sőt talán egy kicsit jobb is.

 



Sajnos a növekedés nem érintette a pixelek számát, így a 4,5 hüvelyken 854x480 képpontot szórtak el, ami csupán 218 ppi-s pixelsűrűséget jelent, s ez még a kategórián belül sem nevezhető topnak. Emiatt a képernyőt közelről nézve láthatóan pixeles, amely hasznos területből ráadásul még a szoftveres gombok is elvesznek egy jelentős darabot. Nagyobb bajnak érezzük, hogy fényérzékelő nem került a termékbe, így adaptív fényerőállításra nincs lehetőségünk. Azt mindig manuálisan kell kapcsolgatnunk, ami közel sem egy ideális megoldás. Habár maximális fényerőn a megjelenő kép még napsütésben is jól látható, az üzemidőnek nem tesz jót az állandó csúcsra járatás, így ha optimálisan akarjuk használni a terméket, akkor állandóan az értesítési sáv felé kell kalandoznunk. Még jó, hogy utóbbi már jelen van.

Apropó akkumulátor, szerencsére e tekintetben is erősebb az utód, hiszen míg a 620-nak 1300 mAh-val kellett gazdálkodnia, addig a 630-nak már 1830 mAh áll rendelkezésére. Ez egy, másfél napos üzemidőre pont elég, ami szintén átlagosnak számít az okostelefonok között.

Hardver

A készülékben egy Qualcomm Snapdragon 400 zakatol, ráadásul kettő helyett, immár négymagos processzort kapunk, 1,2 GHz-es órajellel, ami nem nevezhető rossznak a termék árcéduláját figyelve. A Nokia Lumia 630 e tekintetben leggyengébb pontja az 512 MB-os memóriája, ami ugyan zökkenőmentesen futtatja a redmondiak operációs rendszerét, az applikációk futtatásánál, különösen a számításigényes játékoknál azonban hamar akadozni kezd.

 

 

Még az órajel emelkedéssel együtt is nehéz megítélni a termék valós tudását, hiszen a Windows Phone-os AnTuTu és WPBench méréseken a Lumia 630 meg tudta szorongatni a papíron erősebb Lumia 920 és HTC 8X testvéreit, a szintén magasabban jegyzet Lumia 720-nál pedig jobb eredményeket produkált. Ez vagy a 8.1-es platform optimalizálásának köszönhető, vagy az említett benchmark programok nem lettek még rendesen felkészítve az új verziójú rendszerre. Talán emiatt a legbeszédesebb a SunSpider JavaScript mérése, ami alapján a 630 nagyjából a 720-as Lumiával állítható párba. Ha belegondolunk ez sem egy rossz eredmény, kíváncsian várjuk, hogy az új 30-as dinasztia, azaz a 730, 830 és 930 mire lesz képes.
 

Kamera

Egy körülbelül 50 ezres telefontól nem várhatjuk el, hogy remek fotós legyen, és a Lumia 630 nem is számít annak. Ennek ellenére hozza az elvárhatót, bár érezhető, hogy az 5 megapixel és az 1/4 hüvelykes érzékelő gyengeségeit szoftveresen próbálják feljavítani, aminek az eredményei kissé természetellenes, túloptimalizált képek lesznek. Nappali fényviszonyok mellett ettől függetlenül az árkategóriájához képest élvezhető képeket produkál, sötétben azonban a beépített vaku hiánya hamar érezteti hatását. Illetve ez esetben negatívumként hozhatjuk fel az előlapi kamera kimaradását. Hogy fog így a felnövekvő generáció selfizni?

 



Windows Phone 8.1

Szoftveres szinten rengeteg újdonsággal találkozhatunk. A népszerű szlogent kissé átfogalmazva mondhatjuk, hogy ez a telefon nem jött volna létre, ha nincs a Windows Phone (WP) 8.1. Az a rendszer, amit a meglévő csempés mobilok felhasználói – illetve egészen pontosan a Windows Phone 8 tulajdonosok – információnk szerint valamikor nyár közepétől telepíthetnek majd. A frissítéssel számos hibajavítás és optimalizálás érkezik, és mint korábban már említettük az új WP immár támogatja a fizikai gombok és a kamera gomb elhagyását, amelyekből a régebbi generációs mobilok felhasználói semmit sem fognak érzékelni.

 

Hirdetés


Az értesítési sáv megjelenése viszont egy olyan új funkció, amit nehéz elkerülni, és vélhetően sokan fogják használni. Az Androidhoz és az iOS-hez hasonlóan működik, azaz a képernyő tetejéről az ujjunkat lehúzva megjelenik, néhány gyorsgombbal és a legutóbbi események listájával. A Microsoft azonban nem a bevett elnevezéssel illeti megoldását, hanem az asztali operációs rendszeriben már használt Műveletközpont nevet dobta be a köztudatban, amit az egyre terebélyesebbé nyúló beállítások menüben (amit jó lenne végre átszabni, racionalizálni) az „Értesítések és műveletek” csoporton belül szabályozhatunk.

 

 

A Nokia Lumia 630 esetén itt négy darab gyorsgombot helyezhetünk el, amelyeknek száma képernyőmérettől függően változik. Kitűzhetjük ide a Wi-Fi, a Bluetooth, az internetmegosztás és például a repülő üzemmód ki- és bekapcsolóját, valamint a VPN, az elforgatásgátló, a kamera, a képernyő kivetésének és a tartózkodási hely konfigurációját is elérhető közelségbe tehetjük. Szerencsére a megoldás nem lett rendszeridegen, jól illeszkedik a csempét felülethez, amelyet az eddigi két hasáb helyett immár három hasábba is rendezhetünk, a kezdőképernyő beállításai alatt „A több csempe megjelenítése” opciót választva. Utóbbi szintén egy hasznos újítás, főleg nagyobb felbontású és méretű kijelzők mellett, a Nokia Lumia 630 esetén viszont a kevés pixel miatt nehezen tapinthatók a három hasábba rendezett "ikonok".

 



A rendszer kozmetikázók is örülhetnek, hiszen az egyszínű csempék helyett immár háttérképeket is beállíthatunk, amelyek parallax effekt szerűen csúszkálnak a háttéren azon tile-ok mögött, amelyeknek nincs előre definiált színűk. Szerintünk az utóbbi jelenléte felesleges, bár biztosan lesznek sokan, akik ezzel nem értenek egyet, azt viszont egyöntetű örömmel fogadhatjuk, hogy az alkalmazások hangjait és azok hangerejét külön szabályozhatjuk. Eddig erre nem volt lehetőségünk.

Az új személyi asszisztens, a Cortana érkezéséről is mindenképpen meg kell emlékeznünk, ami a WP 8.1 egyik legfontosabb újdonsága, amely tanul a felhasználói szokásainkból, így a feltett kérdésekre ránk szabott választ ad. Mivel utóbbi csak a Siri-hez hasonlóan hangvezérléssel működik, jelenleg hazánk fiai nem használhatják. Ugyan az immár univerzális rendszerszintű Bing keresővel megtalálhatjuk a beállítását, ám azt nem aktivizálhatjuk. Illetve egy apró trükkel mégis, ha a rendszer nyelvét és helyét átállítjuk, mintha az Egyesült Államokban élnénk. Nem érdemes keresni az úgynevezett Word Flow gesztus alapú húzogatós gépelést sem, mivel az szintén csak amerikai billentyűzetkiosztással aktivizálódik.

 


Szerencsére ez csak kettő azon új rendszerfunkciók közül, amelyekből a magyar felhasználók kimaradnak. Megkapjuk a Windows 8.1-ben már debütált csendes órákat, amellyel egy meghatározott időtartamra elnémíthatjuk a mobilunkat, megjelent a tárterület segéd, ami segít abban, hogy a multimédiás állományok alapesetben ne a telefon belső memóriáján, hanem a csatlakoztatott SD-kártyán landoljanak, sőt a cégek elnyerése érdekében végre a VPN-támogatás és a munkahelyi előírásokhoz való jobb igazíthatóság is bekerült a rendszerbe. Összességében elmondhatjuk, hogy a Windows Phone 8 megjelenése óta nem változott annyit a platform mint most, és ennek csak örülhetünk.

 

 

Összegzés

A telefonnal kapcsolatban azonban már nem ilyen kedvező az összkép. Persze számos negatívumát felhozhatnánk, hiszen a kamerája és kijelzője lehetne jobb, de ha az árcédulára tekintünk, akkor inkább érdemes visszább vennünk a dorgálásból. A Nokia Lumia 630 igenis remek-ár érték aránnyal rendelkezik, hiszen 50 ezer forintért egy megbízhatóan működő telefont kapunk, amely zökkenőmentesen tudja futtatni a Microsoft rendszerét.  Persze vannak nála jobbak és erősebbek, de azokért még legalább egy ötvenest kell kifizetnünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.