Hirdetés

Samsung UHPC: premier májusban



|

A Samsung bejelentette, hogy Q1 nevű UHPC-je májusban kerül forgalomba

Hirdetés

Samsung Q1
Az új számítógép a Microsoft és az Intel által közösen kidolgozott Origami platformra épül, amely az idei hannoveri CeBIT kiállítás egyik újdonsága, s egyben slágertémája is volt.

A Q1 először a Samsung hazai piacán, Dél-Koreában mutatkozik be, ahol május 1-jétől lesz kapható 1264 dollárnak megfelelő összegért (kb. 276 ezer forint). Ez nagyjából megfelel a Samsung által korábban közölt 1000 eurós árnak, ám kilóg az UHPC-k Microsoft által jósolt 500 és 1000 dollár közé eső ártartományából. A készülék még májusban piacra kerül az Egyesült Államokban, Európában, a Független Államok Közösségben és Kínában is, ám a konkrét árakat még nem hoztak nyilvánosságra.

Samsung Q1

A Samsung azt reméli, hogy az első 12 hónapban 100 ezer darab Q1-et értékesíthet a dél-koreai piacon, míg világszinten ennek háromszorosát reméli eladni ugyanennyi idő alatt.

Samsung Q1
A Windows XP operációs rendszer Tablet PC változatát futtató Origami PC-ket a noteszgépek és a PDA-k (tenyérgépek) közötti piaci űr betöltésére szánják a hardvergyártók. A Samsung Q1 például 7 hüvelykes LCD-kijelzővel rendelkezik, méretét tekintve pedig körülbelül fele akkora, mint egy laptop (22,7 x 13,9 x 2,6 cm), és könnyebb is annál, mindössze 779 gramm. Belsejében 900 megahertzes Intel Celeron M processzort, 512 megabájt memóriát és 40 gigabájtos merevlemezt találunk. Vezetékes és vezeték nélküli hálózatokhoz is képes kapcsolódni, Bluetooth-kompatibilis, és Compact Flash kártyák fogadására is felkészítették.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.