Hirdetés

Szabad Androidra vágyik az FSF



|

Az alapítvány adományokat gyűjt egy megfelelő szellemiségű disztribúció támogatásához.

Hirdetés

A Szabad Szoftver Alapítvány (FSF) pénteki blogbejegyzésében felhívta a közösség figyelmét a Replicant OS névre hallgató operációs rendszerre, ugyanis a szervezet szerint a projektnek komoly és megérdemelt anyagi támogatásra van szüksége.


Alapjában véve a Replicant többek közt a CyanogenModhoz hasonlóan egy Android-disztribúció, azonban a fejlesztők 100 százalékban nyílt forráskódú szoftverekkel kívánják szállítani, a Play Store helyett például az F-Droid programbolt kapott helyet benne. A jelenleg 10 készüléket támogató projekt számos súlyos problémával küzd, ám fejlesztők hiánya és új eszközök beszerzése okozta anyagi nehézség csak a jéghegy csúcsát képezik.


A legnagyobb gikszer, hogy az androidos telefonok és táblagépek eszközillesztő programjai jelenleg szinte kivétel nélkül zárt forráskódú szoftverek, ezen helyzeten pedig csak hosszú távon lehet változtatni. Részben talán ezért is karolta fel az FSF a kezdeményezést, a közbenjárásukkal sikerülhet rávenni a gyártókat a meghajtóik nyílt forrásúvá (vagy legalább ingyenesen terjeszthetővé) tételére, viszont addig is szükség van minden lehetséges támogatásra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.