Hirdetés

Végre több RAM kerül az iPhone-ba



|

Jobb teljesítményt ígérnek majd az idei iPhone-ok, hála a 3 GB RAM-nak.

Hirdetés

Sokszor vita tárgya, hogy jogos-e a 3, 4, sőt 6 GB RAM egy androidos okostelefonban, vagy bőven elég az 1-2 GB, amit az Apple használt az elmúlt évek során. 

Hirdetés

Az iOS nagyszerű optimalizáltságát figyelembe véve is ki lehet jelenteni, hogy a jobb teljesítmény érdekében idővel a RAM mennyiségét is emelni kell. Az Apple úgy látja, hogy ennek most jött el az ideje. 

A Digitimes névtelen iparági forrásai szerint az iPhone 7 (vagy iPhone 6 SE) már 3 GB RAM-mal érkezik. Azt is megtudták, hogy az androidos mezőnyben alapnak számító 4 GB RAM-ot 6 GB-ra cserélik a gyártók idén.

Kitértek arra is, hogy a Samsung Electronics, az SK Hynix és a Micron Technology szándékosan csökkentették az év első felében a termelést, ehhez pedig amikor hozzájön a fokozódó kereslet, akkor a DRAM memórialapkák árai komolyan emelkedhetnek. 

Jelenleg úgy néz ki, hogy a szeptember elején érkező idei iPhone-ok csak ráncfelvarrást jelentenek majd az előző két szériához mérten - az igazi megújulást jövőre tartogatja az Apple. 

Az Apple jelenleg kizárólag a 12,9 hüvelykes iPad Próban kínál több RAM-ot, mint 2 GB (4 GB van benne). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.