Hirdetés

Visszafizeti a gyerekek által elköltött pénzt az Amazon



|

A bíróság szerint túl könnyű volt az applikációkon belül vásárolni a szülők tudta nélkül.

Hirdetés

Véget ért az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) és az Amazon évek óta húzódó ügye, miután egy szövetségi bíró csütörtöki ítéletében a gyerekek által engedély nélkül elköltött pénzek visszafizetésére kötelezte a céget. A hivatal még 2014-ben vádolta meg először az Amazont azzal, hogy bizonyos mobil játékaikban (például a Pet Shop Story és az Ice Age Village) túl könnyen lehetett pénzt költeni szülői engedély nélkül.

Hirdetés

Az FTC becslése 86 millió dollárban állapította meg az így szerzett jogosulatlan bevételt, s 26,5 millió dolláros egyösszegű kártérítés kiszabását kérte az Amazonra, ezt azonban John Coughenour bíró elutasította. A döntés értelmében a cégnek 2017 elejétől folyamatosan értesítenie kell a pénzvisszafizetésre jogosult szülőket, majd teljesítenie az igényléseket.

Az Amazon szerette volna, ha ajándékkártyában rendezhetik a visszatérítéseket, ezt azonban nem engedélyezték. Mint emlékezetes, 2014-ben a Google és az Apple is hasonló helyzetbe került az Egyesült Államokban, ők 19, illetve 32,5 millió dollár visszafizetése után megerősítették a szüli- és egyéb felügyeleti eszközeiket. Az Ítéletet egyelőre egyik érintett sem kommentálta.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.